Grizzlymedvék követik a komáromi ultratriatlon világbajnokot a 12 500 kilométeres kerékpárversenyen
Szőnyi Ferenc komáromi ultratriatlon világbajnok június 8-án, közép-európai idő szerint 15 órakor nekivágott a Kanadát keresztben átszelő, 12 500 kilométeres TransCanada kerékpárversenynek.

Ezúttal nehéz dolga lesz, ugyanis Szőnyi Ferencet kell legyőznie: az önellátó versenyt, melyen csapat nem kísérheti, egyedül teljesíti. A Föld lakossága 8,2 milliárd körüli. Ebből a felfoghatatlan embertömegből egy, csak egy (60 éves) legény vállalkozott rá, hogy biciklin szelje át Kanadát.
Persze, felsorolni is nehéz lenne, az ultrasportba csak a negyvenes éveiben belevágó Szőnyi mi mindent tudhat már maga mögött. Az Egyesült Államokat átszelő Race Across Americát háromszor teljesítette, a Spartathlont (246 km) is háromszor nyomta le, a Himalájában rendezett, 480 kilométeres Hell Ultrát is kétszer teljesítette, de tízszeres, húszsoros és harmincszoros Ironmant is teljesített.
Szőnyi Ferenc már tavalyi évértékelőjében elmondta, mindent ennek a nagy versenynek rendel alá.
– mondta.
A versenykiírásban egyébként az is szerepel, hogy a résztvevőknek medveriasztó spray-t kell vinni magukkal. A kötelező felszerelés egy része a kerékpár megfelelő láthatóságát biztosítja, mint a "normális" kerékpárversenyeken, illetve ott van a medveriasztó, ami, ha nincs, akkor egyrészt megeheti a versenyzőt a medve, másrészt diszkvalifikálhatják. Nem tudom, melyik a rosszabb...
– áll a kiírásban. Azért a világon nem sok ilyen versenykiírás van.
Az út első szakaszát a verseny hivatalos Facebook-csoportjában nemes egyszerűséggel csak állatkertnek, The Zoo-nak nevezik.
Itt, a Felvidéken sokat panaszkodtunk a hideg május miatt, pedig a hőmérséklet 20 fok körül volt. Nos, Kanadában Szőnyi Ferenc 5 fokos hőmérsékletben, szakadó esőben vágott neki az útnak, és már az első napon találkozott medvével. Tekerés közben napi 10 ezer kalóriát éget el. Napi 8-10 liter vizet fogyaszt, az élelmiszert pedig helyi boltokból kénytelen beszerezni, már ahol vannak.
Hogy ne kelljen feleslegesen sok terhet cipelnie, három napja eldobta minden feleslegesnek gondolt ruházatát, így könnyítve a biciklis táskáin.
"A távolban feltűnt egy alak.
Na, hála égnek, talán ember!"– gondoltam… és gurulok lefelé lelkesen.
Aztán hirtelen: MACI.
Nem kicsi. Nagyon nem kicsi. Olyan típus, amit inkább a NATGEON látnál. 100 méterre előttem állt meg az úton, én pedig reflexből: stop, cipzár, medvespray kézbe.
Se forgalom, se más ember, csak én és az őslakos. Ő rám nézett, én rá. Egy darabig gondolkodtunk. Aztán ő volt az okosabb, és lekoccolt az útról.
Én meg ott maradtam a kételyeimmel:
Tényleg lehet egy medvét szarral üldözni?
Meg hogy ha ez az állat úgy dönt, hogy én vagyok a reggeli, vajon mi az esélyem?
Őszintén? Beszartam.
Álltam ott a spray-vel a kezemben, mint valami kiránduló a Jurassic Parkban.
De túléltem. És mentem tovább."
Ma pedig egy grizzlyvel találkozott. Emellett defektet is kapott, és a váltója is vacakol.
Lassan a kanadaiak is rájönnek, ki ment oda nekik Magyarországról. A verseny főszervezője az ötödik napon ezt írta:
Kanada területe 107-szer nagyobb Magyarországénál, így a léptékek is mások. Magyarország határainak hossza 2246 km, a komáromi Racemachine-nak tehát annyit kell nyomni a pedált, mint ha öt és félszer szeretné megkerülni Magyarországot.
Ha ön is naprakész szeretne lenni, Szőnyi Ferenc útját valós időben erre a linkre kattintva követheti.