Szőnyi Ferenc: Az ember mindent alárendel a haladásnak
Összetettben a 10., korcsoportjában az 1. helyen ért be Szőnyi Ferenc az Egyesült Államokat nyugatról keletre átszelő Race Across America extrém kerékpárversenyen. A komáromi ultratriatlon világbajnok harmadízben teljesítette a mintegy háromezer mérföldes távot, ilyenből azért nincs túl sok a verseny történetében.
A háromezer mérföldes verseny június 11-én, közép-európai idő szerint este kilenckor indult Oceanside-ból. A versenyzőknek 12 napjuk volt, hogy az ország másik felére, New Jersey-beli Atlantic Citybe átkerekezzenek. A verseny honlapja szerint a Racemachine napi haladási távja 396,05 kilométer volt. Van, aki egy hónapban sem biciklizik ennyit, de hát ez nem is erről szól. Napi négyszáz kilométer letekerése mellett két óra alvás fér bele, így a versenyzők elég zombiszerű állapotban haladtak át a célvonalon. A beérkezést a verseny Facebook-oldalán élőben közvetítették. A magyar sportember beérkezését az ebben a cikkünkben elhelyezett videóban láthatják.
Szőnyi Ferenccel immár a Duna partján, Komáromba való visszaérkezését követően beszélgettünk. Nem sokat pihent, a legfőbb célja most újra felpörgetni építőipari vállalkozását, ugyanis az amerikai verseny nemcsak fizikailag és mentálisan, hanem anyagilag is nagyon igényes volt.
A verseny előtt beszélgettünk arról, milyen volt az előző két Race Across America, melyeket 2010-ben és 2012-ben teljesített. (A verseny előtti interjú itt olvasható.) Azóta eltelt 12 év, közben kétszer lefutotta a Hell Ultrát, végigfutotta az El Camino 780 kilométeres útvonalát, a világon elsőként teljesítette a húszszoros Ironman távot kétszer. Miben volt más ez a verseny, mint az előző kettő?
Hát, eltelt 12 év, ezt nem lehet meg nem történtté tenni. Mivel már voltam ott, fizikailag és fejben is könnyebb volt felkészülni. A tájékozódás, az útvonal, a táplálkozás, a kontinens átszelése a csapattal könnyebb volt úgy, hogy tudtuk, hova megyünk. Egyébként a verseny a koromból kifolyólag nem volt egy leányálom.
Az verseny egyes szakaszain negyven fok feletti hőmérséklettel kellett megküzdeniük. Az időjárás mellett mi jelentette a fő kihívást?
Nem is tudom hirtelen, hogy az erőnléti része volt-e a nehezebb, vagy az elemekkel való állandó küzdelem. Alkalmazkodni kellett a környezeti változásokhoz, a váltakozó hideg és meleg időjáráshoz, esetenként 3000 méter tengerszint feletti magasságban is. A tájékozódás is komoly kihívást jelentett. Bár GPS-támogatással, de nem szokványos majd' 5000 kilométert levezetni, így ez a csapatot is megdolgoztatta.
Erre az időszakra az ember mindent kizár a tudatából és csak a versenyre koncentrál. Hogy nézett ki egy átlagos napja ebben a 12 napos periódusban?
Két-két és fél óránként volt egy kisebb megálló, 6 óránként egy nagyobb megálló, 12 óránként egy nagyobb megálló alvással. Arra azért törekedtem, hogy valamilyen szinten betartsam a nappal-éjszaka váltakozást, és valamennyit éjszaka aludjak. 10-11 óra körül lefeküdtem, és hajnal egykor frissen ébredve tértem vissza a versenypályára. Napi 400 kilométer körüli tempóval haladtam, ha a 24 órából levonjuk a megállókat, kijön, hogy 25 km/h-s sebesség mellett legalább 16 órát kell nyeregben tölteni, ami a szintkülönbség miatt néha több.
Ebben a darálóban a csapata hogyan tudta támogatni?
A verseny alatt a folyamatos ellátásomat kellett biztosítaniuk, evés, folyadékpótlás, kulacs utántöltés. A megállókban szék, jegelés, hidegvizes borogatás, vitaminok és ásványi anyagok. Mindezek nagyon fontosak ilyen teljesítmény leadásánál. Két autó kísért. Az egyiket a verseny szabályai írják elő, ennek pajzsként kell a kerékpáros mögött haladni, felhívva rá a többi gépkocsivezető figyelmét. A másik kocsi előőrsként haladt előre, bázist alakítva ki a hosszabb megállókhoz. Ez egy lakókocsi volt, ebben aludtam is. A sofőrök folyamatosan váltakoztak.
A csapat része volt egy kerékpár-specialista is. Hogy bírta a bicikli, mennyit kellett szerelni?
Az utóbbi időben sokat változott előnyére a kerékpáripar. A különböző gumivédő folyadékok, a belső nélküli gumik mind-mind biztonságosabbá tették a közlekedésünket.
Áthaladt egész Amerikán. Sok szépséget láthatott volna, de ilyenkor a környezetéből mennyit tud befogadni?
Ez eléggé degresszív. A verseny első időszakában még élénkek az érzékszervek. Aztán ahogy telnek a napok, telnek a kilométerek, úgy érzékelünk egyre kevesebbet a környezetből. A nyugati országrészben, a Sziklás-hegységen való átkelés során, illetve az arizonai sivatagban még elég jó térélményeim voltak. Aztán a keleti országrészben már eléggé beszűkült a tudatom, csak az útra és a közvetlen környezetemre koncentráltam. De hát ezt megszoktuk, ez velejárója ennek a műfajnak. Az ember mindent alárendel a haladásnak. Nem véletlenül hívják ezt a versenyt a világ legnehezebb állóképességi versenyének. Ez nemcsak egy marketingszöveg, ez a verseny alaposan igénybe veszi a testet és a szellemet egyaránt.
Ön azáltal lett ismert, hogy 2007-től életvitelszerűen gyötri a testét. A korábbi, ultratriatlonos és egyéb tapasztalatai mennyire segítették a versenyben?
Szerintem ezt a versenyt csak olyasvalaki tudja teljesíteni, aki évek, évtizedek óta jól működteti a testét, és karban tartja a fizikai állapotát. A test rendszeres sportban tartása, a jó minőségű edzésmunka és a folyamatos versenyzés előfeltétele a teljesítésnek. Ebbe a versenybe beleadtam anyait-apait. A verseny során kiégett a test, kiégett a szellem. Most igyekszem összerakni magamat.
Milyen regenerációs tervet követ?
Az amatőr sportolók életfilozófiája nem kifejezetten a versenyekre épül, hanem a versenyek közötti dolgokra. Dolgozunk szorgalmasan, tesszük a dolgunkat. Nagy regenerálódási terv nincs. Nyilván volt egy elsődleges feltöltődés, a szénhidrátot, cukrot, vitaminokat, ásványi anyagokat, amelyek a verseny alatt kiégtek, vissza kellett tölteni. Így a verseny után, lassan két héttel visszatérek a szorgalmas edzésnapokhoz. Újra elővesszük a kerékpárt. Már elkezdtem nézegetni, hogy hova kellene menni következő alkalommal.
A jövő hónapban 60 éves lesz. Tervezi-e, hogy visszatér még a RAAM-ra negyedszer is?
Újabb RAAM-on most nem gondolkodom. Ez nemcsak fizikailag és mentálisan volt nagyon kimerítő, hanem gazdaságilag is. Gazdaságilag elmentünk lehetőségeink határáig. Így most kisebb örömök, kisebb versenyek felé kacsingatok, amelyek anyagilag kevésbé igényesek.
Tudja már, hogy mi lesz a következő verseny, ahol rajthoz áll?
Az idei évnek a RAAM volt a főversenye. Ennek rendeltem alá mindent, az indiai és az olaszországi versenyt is. A fő cél teljesült. Lehet, hogy az év második felében kisebb versenyeken még elindulok, de most a munkámra kell koncentrálni.
