"Majd ez a láb eldönti, akar-e még futni?" – Szőnyi Ferenc visszatérhet az ultraversenyek világába?

Szőnyi rendhagyó módon, 43 éves korában kezdett versenyezni, amikor a "korábban kezdő" profi sportolók abbahagyni szokták. Edzője sosem volt, a saját útját járta. Az emberi teljesítőképesség határait a végletekig tágítva keresett újabb és újabb extrém kihívásokat.

Ezt követően még úgy tűnt, sérülése nem lesz maradandó. A fájdalmak azonban beárnyékolták a tavalyi, Rio de Janeiro melletti Búziosban megrendezett ötszörös Ironman távú versenyre való felkészülését is. A 19 km úszásból, 900 km kerékpározásból és 211 km futásból álló versenyt 101 óra alatt teljesítette.

A verseny után, lapunknak nyilatkozva elmondta:

– vázolta akkor a szituációt Szőnyi. "Jelen pillanatban azt sem lehet kizárni, hogy fel kell hagyni a versenyzéssel. Ebben az esetben át kell gondolnom az életemet" – tette hozzá.

2022 novemberében esett át az elmondása szerint bonyolult és fájdalmas műtéten. Ha egy átlag 59 éves térdét megműtik, az örül, ha élete hátralevő részében legalább mozogni tud. Szőnyi Ferencet azonban nem olyan fából faragták, és már januárban 60 km-t biciklizett, azóta pedig részt vett egy 24 órás kerékpárversenyen, és a Bosznia-Hercegovinában rendezett B-HARD kerékpárversenyen, melynek távja 1215 km, 15 500 méter szintkülönbséggel. Szóval nem egy hagyományos lábadozást láthattunk a részéről. A napokban pedig azzal lepte meg népes követőtáborát, hogy ha minden jól megy, visszatér a versenypályákra.

Az elmúlt egy évről, és az újrakezdés reményéről beszélgettünk a jövőre 60 éves Vasemberrel.

Tavaly novemberben műtötték a térdét, rajongóit hazatérése után egy rövid videóban igyekezett megnyugtatni, az önre jellemző derűvel. Mi játszódott le ekkor önben?

Nagyon nehéz időszak volt. Az emberben akkor testesül meg valaminek a hiányérzete, amikor az már elveszett. Korábban életemben mindig jelen volt a sport, ezt határozta meg a napjaimat, az óráimat, az életemet. Vagy valahonnan jöttünk, vagy valahová mentünk, és közben folyamatosan edzettem, tehát egy elég feszített tempóban éltem. A tavaly novemberi műtét keresztülhúzott mindent.

A műtét után 3-4 nappal már aktívan edzettem, nyilván a megfelelő módon, a megfelelő felügyelettel, a megfelelő helyszínen, a megfelelő gépekkel, hogy megőrizzem az egészségemet, a vitalitásomat és az izomtömegemet. Közben persze sok nehéz stádiumon mentem át, a minden áron való küzdelem és a teljes feladás között. Ez is megérne egy könyvet. Eközben a fájdalomtól és küzdelemtől sok könnycsepp lecsúszott az ember arcán. Az élet valahol ad, valahol elvesz, az embernek meg kell találni a megfelelő testi-lelki egyensúlyt.

A műtétet követőn az orvosai mivel biztatták?

A műtét pont arról szólt, hogy egy egészséges, fájdalommentes életet kaphassak vissza. Súlyos porckopásom volt, amit egy ízületi tengelykorrekcióval próbáltak az orvosok javítani, a teljes gyógyulás reményében, így bízhatok benne, hogy ha ezek a vasak kikerülnek belőlem, akkor immár újra teljes értékű tudok lenni. Fizikailag már visszatértem a hétköznapokba, orvosaim tanácsára elkezdtem a normál mennyiségű mozgást, illetve a munkát.

59 évesen nyilván ez nem olyan könnyű. Egy értő, szakorvosi gárdának voltam a betege, amely csak élsportolókkal foglalkozik, de hát az én sportpályafutásom és a jelenlegi helyzetem is rendhagyónak mondható, mert szerencsére 59 évesen is olyan fizikai állapotban vagyok, ami nem mondható átlagosnak.

Ön egyébként az orvosai szempontjából "jó beteg" volt? Hiszen januárban, a műtét után nem egész két hónappal már 60 km-t biciklizett...

Azért én a Szőnyi Feri vagyok... Az ember nem tud elvonatkoztatni saját előéletétől, saját kemény lététől. Én elég komoly leckét adtam a testemnek. Én nem vagyok egy átlagos ember, sem fizikai, sem mentális szempontból. Ha egy 60 év körüli ember térdét megműtik, annak nem muszáj futnia, és az orvos sem tanácsolja neki a mozgást.

De nekem a sport a lételemem.

Tanácsok persze vannak, voltak már a verseny előtt is: hogy nem kellene ezt annyira erőltetni. Egy-egy gyógyulási szakasz aztán mindig felülírja ezeket az intelmeket. Én egyébként jó beteg vagyok, szót fogadok az orvosaimnak rehabilitációs szempontból, de én valami olyasmit játszok, amiről az embereknek legfeljebb véleményük lehet.

A közeljövőben kiszedik a lábából a csavarokat és a lemezeket, mi jön ez után?

Legoptimálisabb esetben folytatom ott, ahol abbahagytuk. Másfél évet hagytam ki, ez egy sportoló, vagy bárki életében nem olyan sok idő. Az persze elképzelhető, hogy fájdalmaim lesznek és nem fogok tudni futni, mint ahogy most is ebben az állapotban vagyok. A Hungaroringen rendezett 24 órás kerékpárverseny, vagy éppen a B-HARD is megmutatta, hogy az állóképességem az ultraversenyekre megmaradt.

Melyik versenyen szeretne indulni?

Tavasszal indulok néhány felhozó versenyen, de az igazi kihívás az júniusban a Race Across America kerékpárverseny lesz. A koromnál fogva én már a 60 éves korcsoportban indulhatok. Bizonyos szempontból ez hendikep is, mert itt már kevés versenyző van. Abban a korban már 20 százalék körüli a számított teljesítménygyengülésünk, így a szintidőkre jobban oda fog kelleni figyelni.

Úgy gondolom, egy 5000 kilométeres versennyel szép lenne visszatérni.

Igazi terepén, az ultratriatlonban tervez-e indulást 2024-ben?

Ez attól függ, a futóképességem sikerül-e visszanyerni. A kerékpáron kevesebb csontozati terhelést kapunk. A futásról a műtét utáni rehabilitációt követően lehet nyilatkozni. Szerintem sikerülni fog, mert miért ne sikerülne, de várjuk ki a műtét utáni rehabilitációs időszakot, ez a láb majd eldönti, hogy akar még futni.