Az olaszországi játékok abban biztosan csúcsot dönt, hogy immár 16 sportág 116 versenyszámában hirdetnek győztest
A Fekete Párducot 1999-ben a világ tíz legjobb kapusa közé választották.
A végleges jelölés eléréséhez az alpesi ország kormányának és parlamentjének mielőbb meg kell állapodnia a játékok finanszírozásáról.
A nyári sportok is főszerepben.
A Salzburg hívása olyan lehetőség, amire nem lehetett nemet mondani.
"Örülök, hogy szoros meccseket játszottunk, még akkor is, ha nem mindig alakult jól a vége számunkra."
Olijnikova már a találkozó előtt jelezte: nem hajlandó kezet fogni magyar ellenfelével. Döntését Bondár Anna egy korábbi, 2022-es döntésével indokolta.
A dunaszerdahelyi sárga-kékek a Slovan elleni rangadó előtt a védelem jobb oldalát stabilizálják, ugyanis a szezon végéig kölcsönvették a Minnesota United szlovák jobbhátvédjét, a korábban Trencsénben futballozó Matúš Kmeťet.
Továbbra sincs menetrendje az orosz sport elleni szankciók feloldására.
A sportvezető szerint a négy éve fennálló részvételi tilalommal semmit nem értek el, sőt az még több frusztrációt és gyűlöletet eredményezett.
Az összeggel nemcsak az érintettek kezeléseit, hanem a felépülési és a hosszú távú gondozási folyamatot, valamint a különböző rekreációs programokat is támogatja.
Milánó területén a már 2024 decemberétől működő vörös zónákon túl további rendkívüli biztonsági övezeteket állítottak fel, amelyek a városon áthaladó olimpiai láng útját követik.
Az incidenst az váltotta ki, hogy Swayman egyik védése után a tampai Brandon Hagel ütőjével többször is a mamutjára döfött, amire a kapus gyakorlatilag nekiugrott és leteperte a jégre.
A címvédő zöld-fehérek ezzel nemcsak megszerezték idei első bajnoki sikerüket, de két pontra megközelítették az éllovas ETO-t.
Redzic szerződése 2027 júniusáig szól a csallóközi együtteshez és a mértékadó transfermarkt a magyar támadó piaci értékét 1,5 millió euróra taksálja.
A versenyen 12 csapat, közel 150 fiatal birkózója mérte össze tudását.
Alcaraz a férfi egyes vasárnapi döntőjében négy szettben legyőzte a tízszeres bajnok Novak Djokovicot.
A sárga-kékek ezzel a győzelemmel fontos lépést tettek a címvédés felé a bajnokságban, bebizonyítva, hogy a legnehezebb körülmények között, idegenben is képesek a győzelemre.
A többségi magyar tulajdonban lévő FC Kassa klubigazgatójával beszélgettünk.
A Vörösök kezdőcsapatában ezúttal is helyet kapott Kerkez Milos és Szoboszlai Dominik.
Van még esély a továbbjutásra.
Az ötkarikás sztárok.
A magyar gyorskorcsolyázók leginkább a döntőbe jutásban reménykedhetnek.
A nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő párharc első mérkőzését február 19-én, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik.
A 22 éves spanyol a legfiatalabb játékos lehet, aki mind a négy Grand Slamen diadalmaskodik.
A 37 éves csatár a Washington Capitalsszal szemben szétlövésben elveszített csütörtöki mérkőzésen megszerezte 1375. pontját, amivel az Egyesült Államokban született hokisok között a legjobb lett, megelőzve Mike Modanót.
Nem sikerült a legjobbak közt végezni.
A magyar válogatott a középdöntőben búcsúzott a kézilabda Eb-től.