2022. április 1., 10:41

Sérült térde okoz problémákat Szőnyi Ferencnek

Sérült térde okoz problémákat Szőnyi Ferencnek. A komáromi ultratriatlonista vasárnap, Rio de Janeiróban indul egy ötszörös Ironman távú versenyen

Szőnyi Ferenc
Fotó: Szőnyi Ferenc Facebook-oldala

A megmérettetés 19 km úszásból, 900 km kerékpározásból, 211 km futásból áll, amit folyamatosan fog teljesíteni. (A versenykiírás lehetőséget ad naponkénti teljesítésre is.)

Szőnyi Ferenc tavaly áprilisban térdműtéten esett át. A rehabilitációja jól haladt, ám 2021 szeptemberében, a mexikói Leonban a versenypályán elütötte egy autó, majd továbbhajtott. Szőnyi a műtött térdére esett. Nagy fájdalmai voltak, de nem adta fel a versenyt, és az ötszörös Ironman távot 111 óra alatt teljesítve a 2. helyen végzett. Még a tavalyi versenyévben egy hatórás futóversenyt is teljesített Arizonában.

Idén, a Brazíliai versenyre való felkészülés jegyében részt vett Tapolcán a 6 órás futáson, mely egyben országos bajnokság is volt, ahol 65 kilométert futott, és a korosztályos első helyet ért el.

Folyamatosan folyadék gyülemlett a térdemben, melyet le kellett szívni. Szteroidos kezelést is kaptam"

– nyilatkozta lapunknak Rióból a sportember.

Elmondta, amióta a kerékpáros szezon elkezdődött, több száz kilométert kerekezett az addig is naponta elvégzett futás és úszás mellett.

Csak a teljesítés reménye maradt. Fájdalmas verseny lesz"

– mondta portálunknak Szőnyi Ferenc.

A verseny vasárnap 9 órakor kezdődik, a sportolóknak 144 óra alatt kell teljesíteniük a távot.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.