Mától több a vas Komáromban – hazatért az Indiát átszelő Szőnyi Ferenc
Komárom és Magyarország legismertebb ironmane, Szőnyi Ferenc hazatért Indiából, ahol a K2K kerékpáros versenyt teljesítette, győztesként. Az eredetileg 3650 kilométeresre tervezett verseny a gazdatüntetések miatti kényszerű rögtönzések okán valamivel hosszabb lett. A "Racemachine"-nel hazaérkezése után beszélgettünk.
Mivel Indiában viszonylag kevés olvasónk járt, 3650 km kerékpár nyergében pedig olyan távolság, amelyet halandó nem nagyon szokott egyhuzamban megtenni, Európa térképén próbáljuk érzékeltetni, mennyi az annyi. Kasmírból Kanyakumariig hozzávetőleg akkora a távolság, mint ha valaki Európa délnyugati csücskében, Gibraltáron kezdene tekerni, és a lengyel-belarusz határon levő Michalowo településig meg sem állna.
Mindez India térképén így fest.
Amikor arról olvastam, hogy a mezőnynek az a része, amelyik a gazdatüntetések miatt nem tudott eljutni a rajthoz, Újdelhiben csatlakozik, így ezer kilométerrel kevesebbet fognak kerékpározni, mint ön és Chirag Pharmanand a másik versenyző, az első gondolatom az volt, hogy ez mennyire fair önökkel szemben. Ezt végül hogy oldották meg a verseny szervezői?
A verseny kezdetén felmerült ennek a lehetősége is, de ezt a verseny szervezői végül elvetették. Az idei versenyt ketten teljesítettük, Chirag Pharmanand és én.
A gazdatüntetések miatt a táv is hosszabb lett a tervezettnél. Indiában másképp kezelik a tüntetéseket, mint mifelénk. Hogyan befolyásolta a gazdatüntetés a verseny lebonyolítását.
A 44. számú főút, mely északról vezet az Indiai-óceánhoz, teljes blokád alatt állt. India sajátos demokrácia, a tüntetések idejére a mobiltelefon- és internethálózatot is lekapcsolták, hogy megnehezítsék a tüntetők kommunikációját. Így aztán hagyományos eszközökkel kellett alternatív utakat keresnünk, földes utakon, patakokon, folyókon átkelve próbáltuk megtenni a napi etapot. Szerencsére ez csak az első két-három napot befolyásolta. Újdelhi alatt aztán már rendesen tudtunk haladni.
A verseny India északi, hegyes területéről indult, és az ország legdélibb pontján ért véget. A szervezete hogyan küzdött meg azzal, hogy a mínuszokból pár nap alatt a szubtrópusi égövben kellett leadni a versenyteljesítményt?
Két-három nap alatt érkeztünk meg az európainak tekinthető, mínusz 6-8 fokból a mediterráneumba. Nem volt egyszerű. Egyrészt ruházat és felszerelés szempontjából, másrészt élettanilag. Volt, hogy egész nap esett, ez kerékpár nyergében azért nem olyan kellemes. További komoly problémát jelentett a baloldali közlekedés, illetve az indiai közlekedési kultúra. Aki már látott videókat az indiai járműparkról, illetve arról, hogy a helybeliek ezt hogyan használják, az el tudja képzelni. Mentálisan ez egy többletterhet jelentett, hogy az extrém hőmérséklet-változás mellett a közlekedési helyzethez is alkalmazkodni kellett, állandóan figyelve a helyiek "szabálynemkövető" magatartását. Ebben a közegben kellett a napi 250-320 kilométeres távot megtennünk.
A 44-es út azért nem az Eurovelo 6 kerékpárút. Került veszélyes helyzetekbe?
Úgy gondolom, ha az ember kellő alázattal közelít ehhez a szituációhoz, és hagy magának és környezetének időt az alkalmazkodásra, akkor lehet integrálódni ebbe a környezetbe. Voltak azért európai ember számára szokatlan, "testközeli" élmények. De ahogy haladtunk dél felé, úgy csökkent a forgalom is. Háziállatok és érinthetetlen szent tehenek is utunkat állták alkalmanként, főleg északon, dél felé aztán egyre kevesebb állat volt.
A célban a versenyzőket a megérkezés boldog eufóriája tölti el. Ön hosszú versenyzői pályafutása során már sokszor ért célba. Mennyiben volt más a kanyakumarii beérkezés, mint az eddigiek?
Ez akkora táv, amit Európa térképén is nehéz elképzelni. Ahogy dél felé haladva egyre fogytak a kilométerek, úgy vált egyre inkább elérhetővé a célbaérkezés reménye. Ez egy nagyon diadalittas megérkezés volt. Kanyakumari egyébként zarándokhely is, naponta emberek tízezrei érkeznek ide, gyalog, autóbusszal, vonattal hogy megmártózzanak az óceánba. A díjátadó után én is így tettem, lemosva magamról az út porát, fizikailag és jelképesen is. Számomra is valami olyan érzés volt megmerítkezni az Indiai-óceánban, mint a zarándokoknak. Konstatáltam, hogy sikerült, hogy képes voltam rá.
Egy ilyen verseny után mennyi regenerálódásra van szüksége?
Mindenképpen hetekre. Van ugye az elsődleges regenerálódás, a hidratálás, a cukorszint visszaállása. Van egy lelki része is, amikor az ember vágyat érez, hogy megismerje a környezetet, ahova megérkezett, a várost, a templomokat, a nevezetességeket. Három hónapos felkészülési időszakon vagyok túl, tíz kilótól sikerült megszabadulnom, ezt vissza kell szedni. Most kell néhány hónap, hogy újra a megfelelő állapotba kerüljek.
Most viszont nincs néhány hónapja, hiszen június közepén már indul az idei évre kitűzött főversenye, a Race Across America, mely a Csendes-óceántól az Atlanti-óceánig szeli át az Egyesült Államokat. Hogyan fogja a kettőt összeegyeztetni?
Most egy olyan időszak kezdődik, amikor egyrészt próbálunk pihenni, emellett nyújtunk, mozgatjuk a testünket, majd keresünk egy újabb versenyt, ami most nekem a Race Across America lesz. Az indiai versenyt is az erre való felkészülés egyik állomásaként kezelem. Újra küzdünk, vannak célok és vannak remények.
Korábban beszámoltunk térdproblémáiról, illetve a korrekciós műtétről. A "bevasazott" térde hogy bírta az indiai terhelést, illetve az amerikai versenyig sor kerül-e még valamilyen beavatkozásra?
Köszönöm szépen, nagyon jól. Úgy néz ki, hogy teljes értékűen működik, a kerékpározásnál egyáltalán nem jelent problémát, és az élet más területein sem gátol. Viszont úgy döntöttem, az amerikai versenyig már nem nyúlunk hozzá. Minden műtétnek lehetnek kockázatai, illetve a regenerálódás során is felléphetnek problémák. Ezt most nem kockáztatnám, mivel három hónap meglehetősen rövid időszak erre, az amerikai verseny pedig nagyon fontos számomra. Majd valamikor az őszi-téli nyugalmi időszakban kerítünk erre sort. Addig az acélember acéllal jár.
