A legjobban a cseh Josef Dostál osztotta be az erejét.
A kajak-kenu versenyek második napján három számban rendeztek előfutamokat, összesen hat magyar indulóval.
Kedden kezdődnek a gyorsasági kajak-kenu küzdelmei a párizsi olimpián, a 16 fős magyar válogatott célja, hogy legalább négy érmet, közte egy aranyat szerezzen.
A magyar küldöttség 12 arany-, 9 ezüst- és 7 bronzérmet szerzett.
Két-két arany- és ezüstérmet gyűjtöttek a magyarok a vasárnap délelőtti döntőkben a szegedi kajak-kenu világkupa-versenyen.
A magyar versenyzők hat arany-, négy ezüst- és három bronzérmet szereztek pénteken délelőtt, az olaszországi Auronzóban zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokág első döntős napján.
A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) ismét engedélyezi az orosz és fehérorosz sportolóknak a versenyzést, ha nem támogatják hazájuk ukrajnai háborúját.
A 19 éves, paralimpiai és világbajnok magyar versenyző sorozatban harmadszor diadalmaskodott a kontinensviadalon.
Elsőként ért célba magabiztos versenyzéssel férfi K-1 1000 méteren Kopasz Bálint, aki ezzel megvédte címét, és a királyszámban jelenleg ő az aktuális olimpiai és világbajnok is.
Aranyos fiú és lányok.
A legnagyobb figyelem augusztusban irányul majd a sportágra.
A 24 éves kajakos egy nappal korábban kedvenc számában, K-1 1000 méteren diadalmaskodott fölényesen.
Másodszor is megvédte olimpiai bajnoki címét a magyar női kajaknégyes, miközben Kozák Danuta a legeredményesebb magyar női olimpikonná vált.
A szél most kevésbé erős, mint tegnap, viszont oldalról fúj, ezért nagyon nehéz elrajtolni, mert kifújja a hajót.
Kedden lesz kiért szurkolnunk.
A szervezők a magyarországi járványügyi előírások szigorításával és az alacsony nevezői létszámmal indokolták a lépést.
Több mint száz éremmel büszkélkedhet.
A viadalra szeptember 24. és 27. között kerülhet sor a Maty-éren.
A kanadaiak 11-szeres világbajnok kenusáról egyelőre nem tudni, hogy milyen anyaggal bukott meg.
Eredményes magyar szombat délelőtt.
A négy magyar döntős közül először a 22 éves, tavaly ebben a számban Eb-második Kopaszért lehetett szorítani.
A kajak kettesek 1000 méteres versenyét a 41 éves, háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán és a nála 16 évvel fiatalabb Gál Péter István nyerte.
Az év fő versenye az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz.