2019. június 19., 07:55

Kajak-kenu válogató: Kozák, Kopasz és a női kenupáros duplázott

A kajakozó Kozák Danuta és Kopasz Bálint, valamint a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kenupáros megismételte három héttel ezelőtti sikerét a kajak-kenusok Szolnokon zajló második válogatóversenyén, így már készülhet az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.

kajak-kenu eb - Balla Virág Devecseriné Takács Kincső
Fotó: MTI

A viadal keddi nyitónapján öt számban rendeztek döntőt, ezek közül kettőben – férfi K-2 és C-2 1000 méteren – más egység győzött, mint az első fordulóban.

A nőknél 500 méteren az UTE ötszörös olimpiai bajnoka, Kozák, továbbá a győriek kenus duója is esélyeshez méltóan versenyzett, előbbi közel egy másodperccel utasította maga mögé a három hete is második, ugyancsak ötkarikás aranyérmes Csipes Tamarát, utóbbi pedig majdnem öt másodperccel volt gyorsabb riválisainál.

Nem koncentrálunk semmi másra, csak erre az egy olimpiai számra”

– nyilatkozta Takács Kincső, aki emlékeztetett rá, hogy párosuk továbbra is veretlen a hazai mezőnyben.

A férfiak első fináléjában is papírformasiker született, az itthon évek óta verhetetlen Kopasz Bálint utcahosszal verte a másodikként célba érkező Pauman Dánielt és a mezőny többi tagját, a további két döntő azonban izgalmas csatát és új győzteseket hozott.

„Már a rajtban éreztem, sőt az előfutamban is, hogy kiváló formában vagyok. Most olyan taktikát választottam, hogy erős rajttal nyitottam, és szerencsére tudtam tartani ezt a tempót végig” – közölte Kopasz Bálint, akinek Hüttner Csaba szövetségi kapitány azt mondta, hogy 5000 egyesben is rajthoz állhat a minszki Európa Játékokon.

A kajak kettesek 1000 méteres versenyét a 41 éves, háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán és a nála 16 évvel fiatalabb Gál Péter István nyerte, az első válogatón győztes honvédos duó, Koleszár Mátyás és Németh Viktor ezúttal csak ötödik lett. A kenusok hasonló számában az első versenyen diadalmaskodó Kiss Balázs és Dóri Bence Balázs most a második helyre szorult Sáfrán Mátyás és új társa, Mike Róbert mögé. Sáfrán május végén még Bakó Tamással lett második az első válogatón.

A múlt héten ültünk össze először, és mi sem gondoltuk, hogy ez lesz belőle. Jó pályát akartunk menni, ez sikerült, tudtunk indítani 750-nél, és 850-nél mintha kitisztult volna a kép, annyi erőnk volt. Nagyon boldog vagyok, mert olimpiai számban utoljára négy éve nyertem hazai válogatót”

– mondta Kammerer Zoltán.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány az edzőkkel történt egyeztetést követően elmondta, hogy a mostani, második válogató utolsó, csütörtöki napján szétlövés dönt majd K2 és C2 1000 méteren az Európa Játékokon és a világbajnokságon való indulásról a győztes egységek között. A felnőtt kajak-kenu válogatott szakvezetője ezzel együtt leszögezte: vb-csapatot csak az Európa Játékok után hirdet. Minszkben jövő keddtől csütörtökig rendezik majd a sportági versenyeket.

A EJ-csapatot pénteken hirdetik ki, a küldöttség pedig vasárnap utazik el a fehérorosz fővárosba.

A szolnoki viadal csütörtökig tart, szerdán 8.30-tól, csütörtökön pedig 8 órától rajtolnak a futamok, a felnőtt döntőket a második napon 15.20-tól, míg a harmadikon 10, illetve 15.20 órától rendezik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.