Majdnem másfél évtizednyi várakozás után ismét lesz szlovák csapat a Bajnokok Ligája csoportkörében.
A szlovák bajnok történelme során először szerepelhet a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján.
A szlovák Slovan Bratislava vagy a ciprusi APOEL csapatával találkozik a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében, amennyiben a harmadik fordulóban továbbjut a Midtjylland ellen.
Ameddig ilyen dolgok miatt nem szakítanak félbe egy mérkőzést, és nem kap mondjuk 100-200 ezer eurós büntetést egy klub azért, mert arra uszít a rigmusaival, hogy magyarokat verjen fejbe, addig itt nem lesz változás.
Értékes egy pontot szerzett a pozsonyi Slovan otthonában a dunaszerdahelyi DAC, akik ezzel nem tudták elnapolni a bajnokavatást, mivel a döntetlennel sorozatban hatodszor lett bajnok a Slovan.
A Niké Liga rájátszásának ötödik fordulójában akár már bajnokot is avathatnak, ehhez a címvédő Slovannak egyetlen pontra van szüksége.
Mint megírtuk a Slovan idegenben, 2:1 arányban győzte le a Rózsahegy csapatát. A találkozó egyik főszereplője a játékvezető, Michal Očenáš volt.
A Ferencváros és a Slovan esélyeit latolgatjuk.
A tegnapi találkozót követően csalódottan értékelte csapata teljesítményét a korábbi válogatott edző, amely során az esetleges távozása is szóba került.
Esélyesek terhével.
Bekövetkezett az, amitől az elmúlt napokban minden DAC-szurkoló tartott és a Dunaszerdahelyről hat év után távozó panamai Cesar Blackman a sárga-kékek legnagyobb riválisához igazolt.
Hároméves szerződést kötöttek vele.
Nem maradt büntetlenül a vasárnapi DAC-Slovan rangadón komoly hibákat halmozó Filip Glova játékvezető ténykedése.
A bajnoki címre esélyes DAC hazai pályán fogadja a címvédő és listavezető Slovant.
A dunaszerdahelyi sárga-kékeknek nem sikerült jól a zólyombrézói kirándulás, miután a vasgyáriak otthonában vereséget szenvedett a DAC.
A pozsonyiak egy újabb győzelmet engedtek ki a kezeik közül.
A hosszú téli szünet után nem akármilyen mérkőzéssel indul újra a Fortuna Liga tavaszi idénye a dunaszerdahelyi DAC számára. A csallóközi együttes legnagyobb riválisát fogadja hazai közönsége előtt vasárnap este.
A szlovák labdarúgó-bajnokság második helyén telelő dunaszerdahelyi DAC megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját a tavaszi idény kezdete előtt.
Az Európa Konferencia Liga csoportkörének két fordulója után továbbra is nyeretlen a szlovák bajnok Slovan, miután Örményországban sem tudtak nyerni Križanék a Pjunik Jereván otthonában.
A Fortuna Liga nyolcadik fordulójának szerda esti rangadóján a DAC idegenben a címvédő Slovan otthonában szerzett értékes pontot. A lefújást követően a sárga-kékek mestere is értékelte a találkozót.
Hétközi fordulóval folytatódik a szlovák élvonalbeli-bajnokság (Fortuna Liga) nyolcadik fordulója. A dunaszerdahelyi sárga-kékek a nagy rivális pozsonyi Slovan otthonában lépnek pályára szerda este.
A továbbjutásnak azért van nagy jelentősége,mert amelyik csapat ebből a csatából győztesen kerül ki, az már biztosan főtáblás lesz a mostani idényben valamelyik európai kupasorozatban.
A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) második fordulójában hazai pályán mindenképpen javítani kellett a címvédő Slovannak.