2024. április 12., 20:15

Slovan-DAC: Elhalasztanák a bajnokavatást a sárga-kékek - meccselőzetes

A Niké Liga rájátszásának ötödik fordulójában akár már bajnokot is avathatnak, ehhez a címvédő Slovannak egyetlen pontra van szüksége. Ehhez azonban a dunaszerdahelyi sárga-kékeknek is lesz egy-két szavuk, hiszen a DAC szombat délután az ősi rivális otthonában lép pályára.

dac1904.sk
Fotó: dac1904.sk

A szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) rájátszásának ötödik fordulóját bonyolítják le a hétvégén. A legnagyobb érdeklődés természetesen a szombaton megrendezésre kerülő Slovan-DAC örökrangadót övezi, hiszen a címvédő égszínkékek már a hétvégén ünnepelni szeretnének, azonban a DAC egy győzelemmel elhalasztaná a bajnokavatást.

Tisztában vagyunk vele, mit jelent ez a rangadó a klub és a szurkolók számára. Ez mindig egy különleges meccs, ugyanakkor nagy kihívás a csapatnak. Nem kell különösképpen kiemelni, hogy csak akkor lehetünk sikeresek Pozsonyban, ha mindegyik játékos mindent belead.

És talán ez sem lesz elég, mivel a bajnokság legerősebb csapatával találkozunk. Múlt héten odahaza nagy magabiztosságot sugároztunk, a játékunk pedig közelített ahhoz, amit mutatni szeretnénk. Remélhetőleg eljött az idő, amikor idegenben is meg tudjuk ismételni a hasonló teljesítményt” – tekintett előre a szombati rangadóra Xisco Muñoz a DAC spanyol vezetőedzője.

A 43 esztendős spanyol tréner elmondása szerint a csapatának célja nem lehet más, mint a győzelem, amivel elhalasztanák a bajnokavatást, hiszen a DAC-nak a nagycsapatok ellen is komoly csatákat kell megvívni sikerrel. Xisco Muñoz a hétvégi rangadó előtt kiemelte, közel kerültek azokhoz a helyekhez, ahol végezni szeretnének szezon végén, de még nagy csaták várnak a csapatra a dobogóért folytatott harcban.

A DAC-nak mindig komoly céljai vannak, amelyek eléréséhez a nagycsapatok elleni nagy csatákat is sikerrel kell megvívni. A Slovan megérdemelten áll az első helyen és senki sem kételkedik benne, hogy megszerzi a bajnoki címet. Mi azonban azt akarjuk elérni, hogy csak a jövő héten ünnepeljenek.

Nagyon kemény az áprilisi menetrendünk, de közel kerültünk azokhoz a helyekhez, ahol a szezon végeztével lenni szeretnénk, ezért továbbra is gyűjtögetnünk kell a pontokat. Holnap fontos lesz, hogy a játékosok a pályán, az edzők a kispadon és a vendégszektorban helyet foglaló szurkolók is megmutassák az erejüket” - nyilatkozta a Slovan elleni rangadó előtt a DAC vezetőedzője.

A spanyol mester úgy tűnik megtalálta a csapatát, hiszen az előző fordulóban egy jó mérkőzést játszottak a Zólyombrézó ellen, amivel felzárkóztak a tabella harmadik helyére. Muñoz csapatában pedig két magyar tehetség is alapembernek számít, a védelemben Csinger Márk, míg a középpályán Vitális Milán jó úton jár, hogy Kalmár Zsolt örökébe lépjen és vezére legyen a csapatnak. A játékosok közül a DAC rutinos hálóőre, a szerb Aleksandar Popović is komoly küzdelemre számít.

Mindegyik rangadó nagy motivációt jelent, függetlenül a csapatok a tabellán elfoglalt helyezésétől. Sok ember látogat ki a meccsre, a játékosoknak lehetőségük lesz megmutatni magukat a nagyközönségnek. Úgy gondolom, hogy ha valamelyik együttes nem veszi teljesen komolyan az összecsapást, a másik csapat ki fogja ezt használni.

Semmiképpen sem számítok egyszerű mérkőzésre, meggyőződésem, hogy az összes játékos mindent bele fog adni és komoly küzdelmet láthatunk majd a pontokért” - nyilatkozta a nagy rangadó előtt a DAC hálóőre.

Az idei szezonban a DAC az egyik olyan csapat, amelynek sikerült már legyőznie a pozsonyi Slovant, még az alapszakasz hetedik fordulójában, a sárga-kékek Fernand Gouré vezérletével győztek 3-1-re, míg a másik vereséget a Nagyszombat ellen szenvedték el a pozsonyi égszínkékek a rájátszás második fordulójában, ami azt is jelzi nem lehetetlen feladat győzni a Slovan otthonában.

A DAC legutóbb két éve és 11 hónapja tudott nyerni Pozsonyban, Marko Divković hajrában szerzett góljával, azóta ötször lépett pályára a szlovák fővárosban a csallóközi együttes és három vereség mellett két alkalommal sikerült pontot szerezni. A DAC legutóbbi három bajnokiján veretlen maradt, legutóbb a Zólyombrézót győzték le a sárga-kékek 3-1-re, míg azelőtt Rózsahegyen döntetleneztek, valamint a Zsolnát is legyőzték 2-1-re hazai közönség előtt.

A nemzetközi porondért és a dobogóért még izgalmas mérkőzések várnak a sárga-kékekre. Két hét múlva többek között a Slovan is Dunaszerdahelyre látogat, de jövő héten a Rózsahegy is a MOL Arénában vendégeskedik, ami szintén döntő lehet a dobogóért folytatott harcban.

Szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga), felsőházi rájátszás, 5. forduló:

Április 12., péntek:

MŠK Zsolna – MFK Rózsahegy 0-0

Április 13., szombat:

ŠK Slovan – FC DAC 1904 Dunaszerdahely 15.30 (Voyo)

Április 14., vasárnap:

FK Železiarne Zólyombrézó - FC Spartak Nagyszombat 17.30 (Voyo, Dajto)

Szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga), alsóházi rájátszás, 5. forduló:

Április 13., szombat:

AS Trencsén - FC ViOn Aranyosmarót 18.00 (Voyo)

FC Kassa – MFK Szakolca 18.00 (Voyo)

MFK Dukla Besztercebánya - MFK Zemplén Nagymihály 18.00 (Voyo)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.