Drámai szétlövésben végül a tizennegyedikben dőlt el a sorozat, amikor korábban mindkét kapus is betalált.
A Puskás Akadémia hazai környezetben 3-3-as döntetlent játszott az örmény Ararat együttesével.
Búcsúzik Párizs, Los Angeles 2028-ban várja az olimpikonokat.
Vas Blanka a káoszt kihasználva kiscsoportos sprintet nyert.
Carlo Ancelotti Josep Guardiolát hagyta le a szakemberek rangsorában, Dani Carvajal és Luka Modric egyaránt ötödik alkalommal ünnepelhetett, amivel közösen léptek fel az örökrangsor első helyére.
A spanyol sztárcsapat története során hatodszor hódította el a trófeát, ezzel immáron egyedül áll az örökrangsor élén.
Az Adásidő vendége ezúttal Buchinger Iván MMA-harcos volt.
A Los Angeles-i olimpiára 2028. július 14. és 30. között kerül sor.
A Fradinak végül túl nagy falatnak bizonyult a dán bajnok, akik 3-1-es összesítéssel jutottak tovább.
Bari Krisztián már negyedik szezonját kezdi Zsolnán.
A párizsi olimpia hivatalos oldala összeszedett emlékezetes nyilatkozatokat, amelyek az ötkarikás játékokon hangoztak el.
Az olasz Valentina Petrillo lesz az első transznemű, aki részt vesz a paralimpián.
Kedden délelőtt jelentette be a Visma a spanyol körversenyen szereplő keretét, amelyben a címvédésért hajtó amerikai Sepp Kuss és a szakaszsikereket célul kitűző belga Wout van Aert segítői között ott szerepel Valter is.
Több mint ezerfős lelkes tömeg, rokonok, barátok, szurkolók és a média munkatársai fogadták a párizsi olimpiáról az aranygéppel, valamint korábban hazatért magyar olimpikonokat hétfő délután a Puskás Szoborparkban.
A 2. forduló mérkőzéseivel folytatódtak az alacsonyabb osztályú bajnokságok Közép-Szlovákiában, de sok örömük a régió szurkolóinak nem volt benne.
A Szurkoló különkiadásában a vasárnap zárult párizsi olimpiát értékeltük szurkolói szemmel.