Mégis előbbre tart a szlovák sport?
A nyár elején Szlovákia adott otthont az U21-es labdarúgó-Európa-bajnokságnak, amely megmutatta: annak ellenére, hogy az országnak nincs túl nagy múltja a nagyszabású sportrendezvények terén, az elmúlt években mégis történtek előrelépések.
Ennek ellenére kár volna azt gondolni, hogy jó úton jár a hazai sportpolitika. A cseh válogatott is részt vett a tornán, és éppen Dunaszerdahelyen játszotta mindhárom csoportmérkőzését, ahol igazán otthonos fogadtatásban részesült. Arról már korábban írtunk, mennyire dicsérték a helyiek vendégszeretetét, de volt még egy dolog, ami nyugati szomszédainknak feltűnt: az, hogy Szlovákia képes volt nyolc olyan modern stadiont biztosítani a kontinensviadal helyszínéül, amelyek – bár nem alkalmasak tízezrek befogadására – a helyi viszonyokat tekintve megfelelőek. E téren a labdarúgás szintjén is előrébb tartó csehek érezhető lemaradásban vannak – legalábbis saját bevallásuk szerint.
A hazai helyzetet persze mi sem érezzük ideálisnak. A sportminisztérium létrejötte eddig leginkább politikai kérdésként jelent meg, és jó volna már végre az első látványos eredményeket is látni.
Miközben tehát a stadionok színvonala és az infrastrukturális háttér valóban javult – igaz, egyelőre csak néhány helyszínen –, a szlovák sport teljesítménye, és ezen belül a sportirányítás minősége továbbra is sok kívánnivalót hagy maga után. A sportminisztérium megalakulása önmagában nem jelent garanciát sem a hatékonyabb forrásfelhasználásra, sem az utánpótlás-nevelés megerősítésére. Sokak szerint inkább politikai presztízsprojektként működik, semmint valódi, szakmai alapokra épülő szervezeti motorjaként a sportágazat megújulásának.
A sporteredmények terén sincs ok eufóriára. A 2024-es párizsi olimpia megmutatta: Szlovákia messze elmaradt attól a szinttől, amit egyes szomszédos országok – például Magyarország vagy Ausztria – produkáltak. Bár akadnak kiemelkedő egyéni teljesítmények, az állami támogatás rendszere nem képes célzottan megerősíteni azokat a sportágakat, amelyek valóban versenyképesek lennének nemzetközi szinten. Az úgynevezett sikerfinanszírozás helyett továbbra is a politikai lojalitás vagy épp a regionális lobbik döntik el, ki és mennyit kap.
Ezért jogos a kérdés: valóban előrébb tart a szlovák sport, vagy csak jobban néz ki a felszín? Egy sikeres nemzetközi rendezvény nem feltétlenül tükrözi egy ország sportkultúrájának egészségi állapotát. Ahhoz, hogy a mostani pozitív példák – mint az U21-es Eb gördülékeny lebonyolítása vagy a stadionhálózat bővülése – valódi, hosszú távú előrelépés alapjaivá váljanak, alapvető szemléletváltásra van szükség – elsősorban a politikai döntéshozók részéről. A döntéshozatalban a politikai retorika helyét a szakmaiságnak kell átvennie, a forráselosztásban pedig az eredményességet és társadalmi hasznosságot kell mérceként alkalmazni.
Megjelent a Magyar7 2025/27. számában.
