2024. augusztus 14., 08:16

Nem sikerült a bravúr a Ferencvárosnak, hazai döntetlennel búcsúzott a BL-től a magyar bajnok

A magyar bajnok Ferencváros nehéz helyzetből várhatta a hazai visszavágót a dán Midtjylland ellen a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágóján. Ekkora hátrányból legutóbb 57 éve fordított a Ferencváros, akkor 1967-ben a Vásárvárosok Kupájában sikerült ez a bravúr a román Arges Pitesti ellen. Az első forduló első mérkőzésén idegenben meglepetésre 3:1-re kikapott a Fradi, majd hazai pályán 4-0-s győzelemmel végül simán továbbjutott.

fradi
Fotó: fradi.hu

A Groupama Arénában pokoli hangulat várta a csapatokat. A magyar bajnok aktívan kezdte a találkozót, komoly tempót diktáltak a zöld-fehérek már az első perctől kezdve. A hetedik percben egy pontrúgás után Cissé került helyzetbe, de a kapu mellé csúsztatott.

A zöld-fehérek folyamatosan ostromolták a dánok kapuját, a vendégek azonban remekül védekeztek. Az első negyedóra végén Ben Romdhane készítette le a labdát a középen érkező Rommensnek, de a hazaiak játékosa nem talált kaput. A 16. percben Abu Fani jó 20 méteres próbálkozását Ólafsson nem tudta fogni, de nem érkezett hazai játékosa a kipattanóra.

Egy perccel később már nem úszta meg a dán bajnok, a 17. percben Abu Fan bal oldali szabadrúgását Cissé fejelte kapura, a dán kapus elsőre ugyan bravúrral védett, a kipattanót a Fradi védője Cissé közelről a kapuba lőtte. A magyar bajnok ezzel egy gólra csökkentette hátrányát összesítésben.

A Fradi a folytatásban is lendületben maradt, és sorra dolgozta ki a helyzeteket. A 19. percben Abu Fani próbálkozása elkerülte a kaput. A hazaiak folyamatos nyomás alatt tartották a Midtjylland kapuját, a 26. percben Ben Romdhane tört be a tizenhatoson belülre, majd tekerése elkerülte a bal alsó sarkot. A magyar bajnok egyre inkább ostromolta a Midtjylland kapuját, előbb Traoré, majd Pesić próbálkozását fogta Ólafsson.

Öt perccel a szünet előtt szinte a semmiből egyenlíthetett volna a dán bajnok, Dibusz azonban a helyén volt: Osorio léc alá tartó bombáját szedte ki a léc alól a magyar válogatott kapus. A ráadás perceiben ismét Osorio került helyzetbe, a gólba tartó labdát végül Cissé vágta ki. Az első félidőben újabb gól már nem született, ami egygólos ferencvárosi előnyt jelentett a szünetre.

Jól kezdte a második félidőt a magyar bajnok, Rommens próbálkozását nagy bravúrral fogta Ólafsson. Az 50. percben a dánok első helyzetüket gólra váltották a második félidőben, miután Franculino tette jobbra a labdát, amit Simir átlépett, így került Sørensen ziccerbe, aki 14 méterről a jobb alsóba lőtt.

Az egyenlítő gól után is megvoltak a Ferencváros lehetőségei, a 58. percben ismét Ben Romdhane került helyzetbe, de ezúttal is a Midtjylland kapusa volt a végállomás. Nem sokkal később újabb nagy ferencvárosi lehetőség maradt ki, Ben Romdhane középre tett labdája után Cissé kerül ziccerbe, a dánok kapusa azonban ezúttal is bravúrt mutatott be.

A dánok okosan játszottak az idővel, folyamatosan megsérültek és a cserékkel csalták az időt. Nem egész nyolc perccel a vége előtt Osorio a győzelmet jelentő gólt is megszerezhette volna a vendégeknek, de végül óriási ziccerben a bal alsó mellé lőtt.

A hajrában is próbálkozott a Ferencváros, de a dánok kapusa remekelt és több bravúros védést is bemutatott Ólafsson. A 93. percben Osorio újabb nagy ziccert puskázott el, ehhez Dibusz bravúrja is kellett, miután a bal kapufára tolta a dánok lövését. A hajrában még egy piros lapot is bezsebelt a magyar bajnok, miután a játékvezető a VAR segítségével kiállította Raul Gustavót.

A Fradinak végül túl nagy falatnak bizonyult a dán bajnok, akik 3-1-es összesítéssel jutottak tovább és a pozsonyi Slovannal találkoznak a BL play-off körében. A Ferencváros az Európa-ligában folytatja, ahol a feröeri Klaksvík és bosnyák Borac Banja Luka továbbjutójával küzdhet meg a főtáblára jutásért. 

Bajnokok Ligája, harmadik selejtezőkör, visszavágó:
Ferencvárosi TC - FC Midtjylland 1-1 (0-1)
Budapest, Groupama Aréna, 18 027 néző, v.: Orel Grinfeeld (izraeli)
Gólszerzők: Cissé (17.), illetve Sorensen (50.)
Sárga lapok: Ramírez (40.), Rommens (67.), Botka (76.), illetve Askildsen (6.)
Piros lap: Raul Gustavo (90+5.)
Ferencváros: Dibusz - Makreckis (Gruber, 82.), Cissé (Szevikjan, 82.), Raul Gustavo, Ramírez (Botka, a szünetben) - Rommens, Abu Fani - Ben Romdhane, Zachariassen (Kady, 75.), Traoré - Pesics (Bassey, 43.). Vezetőedző: Pascal Jansen
Midtjylland: Ólafsson - Andersson, Diao, Bech, Juninho (Gabriel, 70.) - Osorio, Martínez, Askildsen (Simsir, 30.), Sorensen - Franculino, Buksa (Brynhildsen, 69.)
Vezetőedző: Thomas Thomasberg

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.