Szalóc

A község a Sajó völgyében, a Sajó jobb partján fekszik, a Pelsőci-fennsík (Nagy-hegy) keleti, valamint a Szilicei-fennsík nyugati lábánál, a 16-os főút (Tornalja-Rozsnyó szakasz) és a Bánréve-Rozsnyó vasútvonal (megállóhelyek Szalócon és Vígtelkén) mentén, Pelsőctől 8 km-re északkeletre, Rozsnyótól 10 km-re délnyugatra. Szalócnál ágazik el a Szilicei-fennsíkon és Szilicén (11 km) át Szádalmásra (27 km) vezető mellékút. Határának mintegy egyharmadát erdő borítja. Településrészei, Szalóc és Vígtelke egymástól 3 km-re fekszenek (közvetlenül a Pelsőci-fennsík lábánál), a két településrész között fekszik a község tájképét alapjában meghatározó hatalmas külszíni mészkőbánya a Pelsőci Nagy-hegy oldalában. Délről és nyugatról Pelsőc, délkeletről (rövid szakaszon) Szádvárborsa, keletről Szilice, északról pedig Berzéte községekkel határos. Keleti határa 1881-ig Gömör-Kishont és Torna vármegyék határát alkotta.

A Kassai kerülethez és a Rozsnyói járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után mindvégig a (változó területű) Rozsnyói járáshoz tartozott. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz (Gömör-Kishont vármegye, Rozsnyói járás). 1960-ban hozzácsatolták Vígtelke községet. Területe (17,52 km²) az elmúlt száz év során csak minimális mértékben változott (1910-38-ban Szalóc és Vígtelke területe együtt 17,49 km² volt). Határa két kataszteri területre oszlik: Szalóc (14,30 km²) és Vígtelke (3,22 km²).

Szalócnak 1910-ben 553 (Vígtelkével együtt 764), 1921-ben 534 (737), 1938-ban pedig 537 (765), csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. 1938-1991 között népességének egyharmadát elveszítette, 1991-2011 között további csaknem egytizeddel (505 főről 458-ra) csökkent népessége. Ez alatt a 20 éves időszak alatt a magyar nemzetiségűek aránya 67,9 %-ról 51,3 %-ra csökkent, a szlovákoké viszont 19,4 %-ról 34,3 %-ra nőtt, a túlnyomó többség (70,5 %) azonban továbbra is magyar anyanyelvű. A lakosság mintegy egyharmada (35,6 %) a roma etnikumhoz tartozik, a roma nemzetiségűek aránya viszont csak 3,7 %. Magas a nemzetiségükről nem nyilatkozók aránya (9 %) is. 1921-ben Szalóc (68,5 %) és Vígtelke (88,2 %) egyaránt túlnyomórészt református vallású település volt, 2011-ben a reformátusok a lakosság 37,1 %-át, a római katolikusok pedig 19 %-át alkották, a felekezeten kívüliek aránya 23,1 % volt. 2011-ben az összlakosság 79,9 %-a (366 fő) élt Szalócon, 20,1 %-a (92 fő) pedig Vígtelkén.

A falu feltehetőleg a 13. század végén keletkezett, 1327-ben mint Berzétéhez tartozó falut említik először. 1352-től az Ákos (Bebek) család birtoka volt. Korai lakossága vegyesen volt magyar és szláv, neve szláv eredetű személynévből származik. 1351-ben "Zaloukhaza", 1416-ban "Zalowk" alakban említik. A 14. századtól a csetneki uradalom része, majd Bebek György által 1371-ben alapított gombaszögi pálos kolostor birtoka. Lakossága a 16. századtól két elkülönített rétegre oszlott: a kiváltságokkal rendelkező juhászokra és a földműves jobbágyokra. A 16. századtól lakosai református hitre tértek – 1599-ben Berzéte filiája volt. A kolostor megszűnése után az Esterházy, a Hámos, a Ragályi és Andrássy családok voltak a fő birtokosai. 1570-ben a törökök, 1663-ban az osztrákok fosztották ki a falut, a 17. század végén a harci cselekmények miatt innen is sokan elmenekültek. A 18. században vasgyár létesült a község határában. Lakói a környék vasgyáraiban dolgoztak, juhászkodással, szénégetéssel, erdei munkákkal foglalkoztak. 1828-ban 62 házában 439 lakos élt. Vígtelke első említése 1320-ból származik. Egy 1243-as oklevélben helyén még erdőt említenek, létrejötte a 14. század elejére tehető. Nevét első telepeséről, Vidről kapta. Középkori lakossága vegyes magyar-szláv volt. A csetneki Bebek család birtoka volt, majd a 16. század második felétől Szádvár tartozéka, később az Eszterházy család birtoka. 1563-ban és később is több alkalommal elmenekültek lakói a török elől, 1686-ban pedig a császári hadsereg sanyargatása elől is (a 16-18. század között lakossága két alkalommal is kicserélődött, de magyar jellegét megőrizte). A 16. század végén lakossága református hitre tért, sokáig Pelsőc filiája volt. Lakói mezőgazdasággal, állattartással, mészégetéssel foglalkoztak. Nagy szerepe volt a juhászkodásnak, legelőt a pásztorok a pelsőci Nagyhegyen béreltek. Vaskohóját a 19. század elején építették, a rimamurány-salgótarjáni vasművekhez tartozott. Mindkét község 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott, 1938-45 között pedig visszacsatolták őket Magyarországhoz. 1960-ban Vígtelkét Szalóchoz csatolták. Gombaszögről indult útjára 1928 augusztásban a csehszlovákiai fiatal magyar értelmiségiek baloldali szellemi mozgalma a Sarló, a Csemadok pedig 1961-től kezdve minden nyáron a gombaszögi völgyben rendezte meg a (cseh)szlovákiai magyarság legnagyobb folklórfesztiválját, az Országos Dal- és Táncünnepélyt, 1976-tól Országos Kulturális Ünnepélyt. Magyar óvodáját 2011-ben szüntették meg.

A községben ma már sem alapiskola, sem óvoda nem működik, határában mészkőkitermelés és feldolgozás folyik. Szalóc református temploma eredetileg gótikus stíluban épült, 1801-ben klasszicista stílusban átalakították, festett famennyezete 18. századi. Vígtelke református temploma 1800-ban épült klasszicista stílusban. A 1,5 km hosszú Gombaszögi-cseppkőbarlangot 1951-ben tárták fel, 1955 óta látogatható, itt kezdték el alkalmazni Szlovákiában elsőként a barlanggyógyászatot 1968-ban. A barlang melletti táborozóhely 1961-től az Országos Dal- és Táncünnepélynek, 2016-tól a Gombaszögi Nyári Tábornak ad otthont.