2024. augusztus 12., 19:21

Hazatértek a magyar olimpikonok Párizsból

Több mint ezerfős lelkes tömeg, rokonok, barátok, szurkolók és a média munkatársai fogadták a párizsi olimpiáról az aranygéppel, valamint korábban hazatért magyar olimpikonokat hétfő délután a Puskás Szoborparkban.

magyar olimpikonok reptéren
Fotó: Team Hungary Fb-oldala

Az aranygép késett, így a versenyzőket és edzőiket szállító buszok háromnegyed 5-kor gördültek be a Puskás Aréna parkjába. A toronyépület árnyékában megtartott ünnepi köszöntésen Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd a színpadra szólította a párizsi ötkarikás játékokon részt vett olimpikonokat, köztük az aranygéppel hazatérteket. A szurkolók hatalmas tapssal köszöntötték a sportolókat.

A nemes harcolt megvívtuk, megküzdöttünk minden másodpercért, minden találatért, néha túlerővel szemben is, és elértünk egy olyan eredményt, amelyre méltán lehetünk büszkék"

- kezdte beszédét Gyulay Zsolt, majd a MOB elnökeként hivatalosan is bejelentette, hogy a magyar csapat 206 ország közül az éremtáblázaton a 14. helyen végzett. Szerinte ez az adat mindent elmond a magyar sport sikerességéről.

Gyulay Zsolt
Fotó:  MTI/Máthé Zoltán
A sportvezető hozzátette: egy olyan olimpián vannak túl, amely döcögősen indult, de fantasztikusra sikeredett és amelynek végén Gulyás Michelle megnyerte a magyar olimpiai csapat 190. aranyérmét. Emlékeztetett rá, hogy a magyar olimpiai csapat az elmúlt 128 évben mindig hozott haza aranyérmet és mindig sikeres volt. Végül köszönetet mondott a teljesítményért annak a 180 versenyzőnek, aki kivívta a részvételt, az őket felkészítő szakembereknek, a sportolók hozzátartozóinak, végül pedig a kormányzatnak azért, hogy támogatja az élsportot és továbbra is stratégiai ágazatként kezeli.
olimpikonok
Fotó:  MTI/Máthé Zoltán

Ezután az MVM képviseletében Tamáska József vezérigazgató-helyettes lépett a színpadra, és arról beszélt, hogy a párizsi olimpia növelte a magyarokban az összetartozás és a hazaszeretet érzését. Ezt követően egy MVM Dome-ban sorra kerülő, tetszőlegesen kiválasztott koncertre szóló VIP-meghívót nyújtott át a kajak-kenuban érmet nyert versenyzőknek.

A Szerencsejáték Zrt. részéről Bánhegyi Zsófia kereskedelmi igazgató valamennyi párizsi érmes sportolót és edzőiket meghívta egy exkluzív köszöntésre, amelyet a szeptemberi Magyarország - Bosznia-Hercegovina Nemzetek Ligája-mérkőzés keretében tartanak. A meghívó táblát az öttusában vasárnap olimpiai bajnok Gulyás Michelle-nek adta át.

Milák Kós Csipes Gazsó
Fotó:  MTI/Máthé Zoltán

A műsorvezetők néhány sikeres sportolót is megszólítottak pár mondat erejéig. A nyilvánosságtól az elmúlt időszakban elzárkózó Milák Kristóf is mikrofont ragadott és elmondta: rengeteg támogató üzenetet és biztatást kapott, az immár kétszeres olimpiai bajnok úszó megköszönte a támogatást mindazoknak, akik az elmúlt két év során feltétlenül bíztak benne, hogy sikerrel jár.

Kós Hubert azt mondta, mindössze egy hetet pihenhet, utána utazik vissza az Egyesült Államokba, hogy elkezdje a felkészülést a decemberi, budapesti rövidpályás úszó-világbajnokságra.

A folytatásban Gyulay Zsolt a magyar olimpiai mozgalom történetében először felhívta a színpadra a sportolókat felkészítő szakembereket, akik így képletesen az MBH Bank Elismerés Dobogójára léphettek fel, majd közös felvételek is készültek velük.

augtogram
Fotó:  MTI/Máthé Zoltán

A program végén a szurkolóknak volt lehetőségük személyesen testközelből találkozni, közös fotókat készíteni, illetve aláírást gyűjteni a magyar olimpikonokkal.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.