Nem rendezik meg a jövő évi Téli Világjátékokat, amelynek az oroszországi Kazany adott volna otthont januárban.
A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is bónuszt kapnak a német sportolók a kiamgasló teljesítményért.
Douglas a 2008-as pekingi nyári olimpián 100 méteres síkfutásban és 4x100 méteres váltóban indult, utóbbiban döntőt futott, abban az évben pedig 11.05 másodperces eredményével megdöntötte a női 100 méter síkfutás országos rekordját.
Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke és Bánhidi Ákos, a válogatott edző-menedzsere csütörtökön hirdette ki az utazók névsorát.
Egyre több olyan sportág hódítja meg a közönséget régiónkban is, amely az elmúlt évtizedekben kinőtte korábbi kereteit.
Lelki és testi terror, zaklatás, nemi erőszak, olyan fogalmak, amelyeket nem szoktunk a sporttal összekapcsolni.
A rendelkezések értelmében a Pekingbe érkezők, majd zárt buborékrendszerbe kerülő olimpiai résztvevők naponta Covid-teszten esnek át.
A Budapesti Honvéd Sportegyesület lett a legeredményesebb a magyarországi sportegyesületek rangsorában 2021-ben.
A magyar kettős nagy csatában, 8-7-re múlta felül a rivális török csapatot.
Többször írtunk már arról, hogy a szlovák köztévé bő évtizednyi csend után újra sportcsatornát indítana.
A magyar hálóőr akkor térhet vissza csapatához, amennyiben szombati koronavírustesztje negatív eredményt hoz.
A szövetség vezetősége a legjobb nyolc közé jutást várja el a válogatottól.
Az öreg veterán a hivatalos tenisztornák legöregebb résztvevőjeként került be a Guinness Rekordok Könyvébe a 90 év felettiek korosztályában.
A kiértékelésre általában a tavasz első napjaiban kerül sor, de a koronavírus miatt az idei díjátadást őszre halasztották.
Az olimpia mindig jó ürügy arra, hogy vita kerekedjen a honosításról.
Újabb felvidékről érkező személynek sikerült a teljes magyarok által lakott területen ismertté válnia. Ferenc Viviennek szép rajongótábora alakult.
A teqball egy száz százalékban magyar fejlesztésű és gyártású sportág, amely a labdarúgás és az asztalitenisz elemeinek kombinálásával jött létre.
Richard Sulík pártja arra kéri a központi válságstáb szakembereit, fontolják meg, hogy a sporteseményekre vonatkozó nézőszám-korlátozások rendszerét átalakítják.
Nemcsak az árusítás lesz tilos, hanem a nézők sem vihetnek magukkal semmilyen alkoholos italt a helyszínekre.
A döntést vasárnap hozta nyilvánosságra a berlini klub, amely az előző idény utolsó előtti fordulójában vívta ki bennmaradását a német élvonalban.
Női 400 méter gyorson - a 200 méter pillangón aranyérmes - Kapás Boglárka, ennek a számnak a 2016-os Európa-bajnoka, illetve a 2018-as glasgow-i kontinensiviadalon második Késely Ajna lépett tovább a fináléba.
Folyamatosan átalakulóban van a sportot közvetítő tévécsatornák kínálata Szlovákiában.
Hol tart a magyar foci? Miben áll Marco Rossi játékfilozófiája? Minek köszönhető a Fradi BL-szereplése? Bajnok lesz-e a DAC?