Kellenek-e nekünk a honosított sportolók?

A honosítás nem a huszonegyedik század találmánya. Ha száz évet visszalépünk az időben, azt látjuk, hogy argentin, olasz, uruguayi labdarúgók úgy váltogatják a válogatott mezeket, ahogyan a mai fogyasztó az újabbnál újabb termékeket. És igen, ők voltak a kor legjobbjai! Mellesleg Puskás Ferenc a magyar mellett a spanyol válogatottban is pályára lépett, Real Madrid-os, ugyancsak legendás csapattársa, az argentin születésű Alfredo Di Stéfano pedig az argentin, a kolumbiai és a spanyol nemzeti csapatban is.

Hazaárulók voltak? Jól megfizetett zsoldosok? Vagy egyszerűen a sors hozta a lehetőséget, ők pedig éltek vele?

Vagy vegyük például Mutaz Essa Barshimet, a katariak egyetlen tokiói aranyérmesét. A harmincéves magasugró a londoni bronz és a riói ezüst után ért fel a csúcsra. A kétszeres világbajnok Dohában született és nevelkedett, de a szülei szudáni származásúak. Vajon mit gondolnak róla Katarban?

Maradjunk az éppen befejeződött tokiói nyári olimpiai játékoknál. Kozák Danuta a hatodik aranyérmét is megszerezte az ötkarikás játékokon, összesítve pedig a nyolcadik dobogós helyezést.

Magyar sportolók közül csak a kardvívó Gerevich Aladár eredményesebb nála, hét arannyal – az utolsót ötvenévesen hozta össze az 1960-as római játékokon. A budapesti kajakos tizennégyszeres világbajnok és tizenhétszeres Európa-bajnok édesanyja lengyel, innen a furcsa keresztnév. A magyar sport mondjon le Kozák Danutáról és a sikereiről, mert anyai ágon lengyel ősökkel rendelkezik? Vagy ő „igazi” magyarnak tekinthető, mert a varázslatos Magyarország fővárosában született és nevelkedett? És ha lengyelül beszél az édesanyjával, máris fel is út, le is út? A harmincnégy éves Kozákról valószínűleg kevesen tudják, hogy félig lengyel, és hiába a sok siker, nem övezi akkora dicsfény, mint Hosszú Katinkát.

A bronzérmes női vízilabda-válogatott tagja volt Rebecca Parkes és Nataša Rybanská. Előbbi az új-zélandi Hamiltonban született, utóbbi Szlovákiában, Pöstyénben. Mi közük volt Magyarországhoz korábban?

Talán voltak magyar őseik? A szlovák Rybanskának akár lehettek is, de nem tudunk róla. A mindössze huszonegy éves lány a szlovák utánpótlásban szerepelt, sőt junior Európa-bajnokságon is. Szentesen figyeltek fel rá egy tornán. Tizennyolc évesen már bemutatkozott a magyar válogatottban, közben Újpestre szerződött, és Európa-bajnoki és olimpiai bronzérmesnek mondhatja magát. Milyen kilátásai lettek volna a szlovák csapattal? Ha nem a magyarok figyelnek fel rá, akkor valaki más. Parkes esetében hasonló a történet. A korosztályos új-zélandi válogatottra az egriek vetették ki a hálójukat, 2016 óta pedig Magyarországot képviseli. A huszonhét éves vízipólós szintén Újpestre igazolt időközben, és az Eb-bronz mellett immár olimpiai harmadik helyezett.

Említhetjük a tekvondóban ötödik helyen végzett Salim Omar Gergelyt, akinek a gyökerei részben Tanzániába nyúlnak vissza.

A tizennyolc éves Európa-bajnok előtt nagy jövő áll. Édesapja, Gergely dán színekben lett olimpiai bajnok tekvondóban Barcelonában, nagybátyja, József Sydneyben ugyancsak ötödik lett. A szabadfogású birkózó, Iszmail Muszukajev világbajnoki bronzérmes, Tokióban az ötödik helyen zárt. A huszonnyolc éves balkar nemzetiségű sportoló két éve versenyez magyar címeres mezben.

Fotó:  MTI

De ha kitekintünk kicsit a múltba, ott találjuk az első magyar téli olimpiai bajnok Liu fivéreket, a háromszoros olimpiai bajnok Dusev-Janics Natasát, és persze a határon túli magyarokat, akik Magyarországnak szereztek hírnevet.

A dunaszerdahelyi születésű Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, előtte a szlovák válogatottban is hosszú évekig állt a kapuban. Szöllősi-Zácsik Szandra a magyar női kézilabda-válogatott húzóembere, Tokióban hetedik lett a csapat, miután a negyeddöntőben vereséget szenvedtek a norvégoktól.

Szlovákia számára a legnagyobb meglepetést Rory Sabbatini szerezte az idei nyári olimpián. A dél-afrikai Durbanben született golfozó ezüsttel tért haza Japánból.

A negyvenöt éves olimpikon két és fél éve rendelkezik szlovák állampolgársággal, miután a felesége szlovák. Ami igazán érdekes, hogy a dél-afrikai és a szlovák mellett amerikai és brit útlevéllel is utazhat. Hogyan tűrheti ezt a szlovák állam, miért nem fosztják meg őt a szlováktól? Egyáltalán miért kapta meg? (Úgy látszik, kizárólag a magyarok zavarják a derék szlovák atyafiakat.)

Sabbatini jött, látott és győzött, ha nem is szó szerint, de ő a harmadik olyan sportoló, aki külföldiként érkezve, majd megszerezve a szlovák állampolgárságot, felállhatott a dobogó valamelyik fokára.

David Musuľbes Sydneyben Oroszországnak szerzett aranyat szabadfogású birkózásban. Nyolc évvel később, Pekingben már a szlovákoknak jegyezték az ezüstöt, miután az oszét származású Musuľbes kikapott a döntőben.

Minden idők legsikeresebb szlovák olimpikonjának is Oroszországból, pontosabban a Szovjetunióból vezetett az útja Szlovákiába. A sílövő Anastasia Kuzmina, született Sipulina, a szibériai Tyumenyből érkezett, és 2008 végén kapta meg a szlovák állampolgárságot. Alig telt el egy év, és a 2010-es vancouveri olimpián a sprintben szerzett arany mellé az üldözőversenyben egy ezüstöt is összehozott.

Négy évvel később Szocsiban megvédte a címét sprintben. Phjongcshangban a tömegrajtos versenyben nyert, az egyéni indításosban és az üldözőversenyben további két ezüsttel bővült az eredménylistája.

Szlovákia legjobb olimpikonja egy orosz biatlonista, akiről vajon lemondanának-e a szlovákok? Ha Oroszországban marad, vajon ugyanígy felér a csúcsra, és három aranyat, három ezüstöt szerez a világ legnagyobb országának? Mennyire szlovák Kuzmina? Mennyire magyar Kozák, Dusev-Janics, a Liu fivérek vagy Gergely István? Vajon elvették a lehetőséget másoktól? Nem tették oda magukat eléggé? De fordítsuk meg a nézőpontot. A gyorskorcsolyázó Hunyady Emese egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot szerzett Ausztriának Albertville-ben és Lillehammerben. Bánja ezt Ausztria? Esetleg Magyarország bánhatja.     

Megjelent a Magyar7 2021/32. számában.