Ha valaki felemeli a hangját a fősodratú narratíva ellen, szisztematikus módon hallgattatják el – mondta a Joe Rogan-ügy kapcsán Israel Adesanya.
Ötszáz versenyző futott neki a Börzsöny lejtőinek. A leggyorsabb Juhász Patriknak 51 perc kellett a 10 kilométeres táv leküzdéséhez.
A szlovák jégkorong Tipos Extraliga vasárnapi játéknapján több korábbról elhalasztott mérkőzést is pótoltak.
A 78. percben csereként lépett pályára.
A fiatal bokszoló elmondta, boldog és elégedett, hogy sikerült megnyernie az aranyat.
A sárga-kékeknek volt miért visszavágni, hiszen az őszi hazai mérkőzésen háromgólos vereséget szenvedtek riválisuktól.
Megvan Magyarország első egyéni téli olimpiai aranya.
A sárga-kékek a Ferencváros 21 esztendős futballistájával erősítenének.
Rajt-cél győzelmet aratott.
A finnek háromgólos hátrányból fordították mega mérkőzést.
Liu Shaolin Sándor és Krueger John-Henry kiesett a negyeddöntőben.
A tíz együttes körmérkőzést vív egymással, majd a legjobb négy jut az elődöntőbe.
Hétvégén a szlovák élvonalbeli bajnokság (Fortuna Liga) tavaszi idénye is megkezdődött. A dunaszerdahelyi sárga-kékek a kerületi rivális Nagyszombat otthonában lépnek pályára.
A versenyszámban meglepetésre a 21 éves Hannah Neise bizonyult a legjobbnak, akinek a felnőtteknél a mostani sikert megelőzően nem volt komoly eredménye.
A csallóközi sportember küldetésnek tekinti, hogy beszéljen az általa bejárt útról, s ez által motiváljon másokat, megmutassa a fényt az alagút végén a nagy túlsúllyal küzdőknek: ha van akarat, lesznek eredmények is.