2025. július 31., 08:17

BL-selejtező: Az örmény bajnok megizzasztotta a Ferencvárost a visszavágón

Egygólos előnnyel várhatta a magyar bajnok Ferencváros a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének visszavágóját. A zöld-fehérek hazai pályán fogadták az örmény bajnok Noah együttesét.

Fradi
Fotó: fradi.hu

Az új idényben először játszhatott hazai közönsége előtt a Ferencváros. Robbie Keane együttese a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének visszavágóján már az új hazai szerelésben fogadta az örmény Noah együttesét. A Fradi kezdőjében három változás is történt az előző mérkőzéshez képest, az eltiltott Cissé mellett, Varga Barnabás és Naby Keita maradt ki Keane kezdőjéből.

A zöld-fehérek egygólos előnnyel várhatták a hazai visszavágót, mivel egy héttel ezelőtt az örmény bajnok Noah otthonában hátrányból fordítva 2-1-re győzött a 36-szoros magyar bajnok.

A Groupama Arénában remek hangulat fogadta a csapatokat, a magyar bajnok pedig villámrajtot vett és a zöld-fehérek első helyzetüket gólra váltották, miután Josep passzából Pesics szerezte meg a vezetést. A vendégeket nem fogta meg a gyorsan bekapott gól és a hetedik percben a portugál támadó, Ferreira lépett ki a leshatárról és 16 méterről a kapuba gurított és kiegyenlített. Három perccel később Joseph kapott egy ajándék labdát az örményektől a tizenhatoson belül, de elügyetlenkedte a ferencvárosi támadó.

Fradi
Fotó:  fradi.hu

A 12. percben már nem hibázott a Fradi támadója és Tóth Alex jobb oldali beadásából Joseh fejelt közelről a hálóba, ezzel pedig visszaállt a kétgólos különbség összesítésben a Fradi javára.

A folytatásban is a Fradi előtt akadtak lehetőségek, a 19. percben Levi próbálkozását védte bravúrral Cancarevic, majd a felpattanó labda után Joseph fejelt a kapu mellé. Nem sokkal később Szalai Gábor egy távoli bombával jelentkezett, de lövése elkerülte az örmény kaput.

A 22. percben egy gyors örmény ellentámadás után másodszor is egalizáltak a vendégek, ezúttal Ferreira passzából a brazil Matheus Aías talált be. A találkozót a helyszínen tekintette meg a magyar válogatott szövetségi kapitánya Marco Rossi is.

A 28. percben kis híján ismét vezetést szerzett a Fradi, de Levi megpattanó lövése nem sokkal kerülte el a jobb kapufát, majd a szöglet után Szalai fejelt a kapu mellé. A 32. percben Pesics egyéni alakítása után alig lőtt a bal kapufa mellé. Az első játékrész hajrájában az örmények előtt is akadtak lehetőségek, a 37. percben Manveljan szabadrúgását védte Dibusz, majd a játékrész legvégén Aías lőtt a kapu mellé. Az első játékrészt két ferencvárosi távoli kísérlet zárta, Ötvös és Levi jóvoltából, de újabb találat nem született az első félidőben, ez pedig 2-2-es döntetlent jelentett a szünetre.

A szünetben a Ferencváros vezetőedzője változtatott és beállt Zachariassen, Levi helyére. A másik oldalon nem volt csere. Az 51. percben Joseph lépett ki jó ütremben, az örmények kapusa nagyon rosszul jött ki és csak szabálytalanul tudta megállítani a Fradi játékosát, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest pedig a csereként beálló Zachariassen váltotta gólra, Cancarevic hiába ért még bele a labdába, nem tudta javítani hibáját és nem tudta megakadályozni a Fradi újabb gólját.

A 64. percben kényszerű okokból kellett cserélni a hazai együttesnek, a megsérülő Pesics helyére Varga állt be.  A 65. percben Dibusznak kellett nagyot védenie egy Maveljan próbálkozásánál. Ezt követően Joseph két alkalommal is növelhette volna a Fradi előnyét, de mindkét helyzetét elpuskázta. A kimaradt hazai lehetőségek pedig megbosszulták magukat és a 71. percben Grgic kiegyenlített. Egy perccel később a Fradi azonnal válaszolhatott volna Zachariassen révén, de a hazaiak játékosa a kapu mellé gurított. A 74. percben a csereként beálló Varga villant egyet és Makreckis passzát 14 méterről a jobb alsóba küldte, ezzel a Ferencváros ismét előnybe került és 4-3-ra vezettek a zöld-fehérek.

Az örmények nem adták fel és hősiesen küzdöttek az utolsó percig. Négy perccel a vége előtt nagyon közel volt az egyenlítéshez a Noah és Ferreira fejese a kapufán csattant. Az örmény bajnok a visszavágón megizzasztotta a Ferencvárost, hiszen háromszor is egyenlített a Noah. A Fradi végül kettős győzelemmel jutott a harmadik selejtezőkörbe.

UEFA Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, visszavágó:

Ferencvárosi TC – FC Noah (örmény) 4-3 (2-2)

Groupama Aréna, Budapest, 17 039 néző, v.:Jones (angol)

Gólszerzők: Pesics (1.), Joseph (12.), Zachariassen (52.), Varga (75.), illetve Ferreira (7.), Aiás (22.), Grgic (71.)

Sárga lapok: Raemaekers (36.), O'Dowda (90+1), illetve Boakye (18.), Thórarinsson (30.), Sualehe (88.)

Ferencváros: Dibusz – Gartenmann, Raemaekers, Szalai – Makreckis (Cadu, 90+3), Tóth, Ötvös, Levi (Zachariassen, a szünetben), O’Dowda (Nagy, 90+3) – Joseph (Maiga, 78.), Pesics (Varga, 63.). Vezetőedző: Robbie Keane

Noah: Cancarevic – Boakye (Oshima, 73.), Silva, Muradian, Thorarinsson (Sualehe, 84.) – Eteki (Omar, 73.), Sangaré – Ferreira, Manvelyan (Hambardzumyan, 84.), Grgic – Aiás (Jakolis, 60.). Vezetőedző: Sandro Perkovic

Továbbjutott a Ferencváros kettős győzelemmel és 6-4-es összesítéssel.

Megosztás
Címkék