EKL: Hornyák Zsolt és Borbély Balázs is bizakodó a visszavágó előtt
Az Európa Konferencia Liga második selejtezőkörében ma este rendezik a visszavágókat. A visszavágókon két felvidéki tréner csapata is érdekelt lesz, a Hornyák Zsolt vezette Puskás Akadémia és a Borbély Balázs vezette ETO FC Győr is egygólos hátrányt próbál ledolgozni hazai pályán. A visszavágók előtt mindkét szakvezető bizakodó, mint elmondták lehet esélyük a továbbjutásra és mindent meg is fognak tenni érte csapatukkal.

A Konferencia Liga második selejtezőkörének visszavágói előtt megtartották az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatókat. A Puskás Akadémia köbölkúti edzője is elmondta mit vár az Airsz Limasszol elleni visszavágótól. A felcsútiak az első mérkőzést 3-2-re vesztették el, így egygólos hátrányból várhatják a ma esti visszavágót.
– értékelte az Arisz Limasszol elleni párharc első meccsét Hornyák Zsolt.
A köbölkúti szakember elmondta a sorsolás nem volt kegyes hozzájuk, hiszen az egyik legerősebb ellenfelet sodorta az útjukba, ami már az odavágón is meglátszott. A visszavágóval kapcsolatban Hornyák megfogalmazta elvárásait.
- fogalmazott a Puskás Akadémia felvidéki edzője Hornyák Zsolt.
A hétvégén a felcsútiak sikeredzője Hornyák jubilál a magyar bajnokságban, hiszen 200. alkalommal ülhet le a felcsútiak kispadjára. Ennek kapcsán a felvidéki szakember megjegyezte: „Nem fordult meg a fejemben, hogy eddig el lehet jutni, Most sem sokat gondolkozom ezen, nem is számoltam, csak kaptam az információt, ez pozitív dolog persze köszönöm a bizalmat a csapatomnak és a vezetőségnek, de nincs is rá idő, hogy az ember ilyenen gondolkozzon. Később fogom feldolgozni, hogy milyen érték ez számomra, most totálisan másra fókuszálunk a csapattal” - zárta mondandóját Hornyák az M4 Sport kamerái előtt.
A Puskás Akadémia és a ciprusi Arisz Limasszol összecsapása csütörtök este 20 órakor kezdődik, melyről természetesen beszámolunk.
Az ETO FC Győr csallóközi vezetőedzője Borbély Balázs is nyilatkozott az Pjunyik Jereván elleni hazai visszavágó előtt. Mint ismert a győriek egygólos hátrányból várhatják a hazai visszavágót, miután az örmény fővárosban 2-1-es vereséget szenvedtek.
S, ha már szenvedély, ezúton szeretném külön megköszönni azt a szurkolóknak, hogy pénzt, időt nem sajnálva elkísérték a csapatot Jerevánba. Biztos vagyok benne, hogy azt a plusz energiát, ami érkezhet tőlük, azt a csütörtöki mérkőzésen is megkapjuk. Ígérem, hogy mindent meg fogunk tenni a továbbjutásért” - fogalmazott Borbély Balázs a visszavágót előtt.
Az ETO FC hazai pályán 18 órától fogadja a 16-szoros örmény bajnok Pjunyik együttesét. A találkozóról természetesen portálunk is beszámol.