Nem vallhatunk ismét szégyent
Rendkívül fontos nap előtt áll a magyar labdarúgás, csütörtökön ugyanis kiderül, hogy sikerül-e valamelyik magyar csapatnak kiharcolnia a továbbjutást a Konferencia Liga (EKL) harmadik selejtezőkörébe.

Sajnos azt kell látnunk, hogy az eddigi évekhez képest nem történt jelentősebb előrelépés ezen a téren. A magyar csapatoknak valahogy továbbra sem megy a nemzetközi porondon - kivéve természetesen a Ferencvárost - a többi három csapat azonban rendre az első akadálynál elbukik. A Paks is csak azért van még talpon, mivel az Európa-ligából kiesők az EKL-ben folytathatják, a Kolozsvár egyébként rendkívül simán átgázolt Bognár György csapatán.
A harmadik számú európai kupasorozat második körében egyedül a Paks ért el bizakodásra okot adó eredményt, hazai pályán nagynehezen 1:0-ra sikerült legyőzniük a Maribort.
A vendégeknek a mérkőzés hajrájában számtalan lehetőségük volt az egyenlítésre, melyekkel viszont nem sikerült élniük, a tolnaiaknak így rendkívül nehéz dolguk lesz a szlovéniai visszavágón. Már egy ilyen soványka győzelmet is értékelnünk kell, a másik két magyar csapat ugyanis egyaránt kikapott.
Sem a Győr, sem pedig a Puskás Akadémia helyzete nem reménytelen, a mutatott játékot látva azonban van miért aggódni.
Az ellenfelek közül sem az örmény Pjunyik Jereván, sem pedig a ciprusi Arisz nem tartozik a legacélosabb csapatok közé, ennek ellenére az ETO és a Puskás is alárendelt szerepet töltött be az odavágó mérkőzésen. A mérkőzés képét nézve talán a felcsútiak örülhetnek jobban a csupán egygólos vereségnek, a mérkőzés hajrájában ugyanis szinte semmiből sikerült ledolgozniuk kétgólos hátrányt, a döntetlen azonban így sem jött össze, a 87. percben az Arisz ismét megszerezte a vezetést, melyet már nem engedtek ki a kezükből.
A hajrában ugyan egy hazai öngólnak köszönhetően összejött a szépítés, ez a gól sem segített az ETO-nak, sőt, ezt követően lényegében helyzetük sem akadt. Mintha a játékosok megelégedtek volna ezzel az eredménnyel, és hazai visszavágón szeretnék kiharcolni a továbbjutást. Ez azonban rizikós játék, melynek könnyen kiesés lehet a vége. Persze ne legyen igazam. A múlt hibáiból tanulva ilyen hibát nem lehet elkövetni, mindhárom magyar csapatnak 100 százalékosan oda kell tennie magát a visszavágóra, teljes koncentráció és odaadás nélkül ugyanis aligha lehet esély a továbbjutásra.
Nem lehet minden évben a Ferencvárosban reménykedni, ideje lenne, ha más magyar csapat is szép eredményeket érne el a nemzetközi kupasorozatokban. Az előző évben ugyan nem voltunk messze ettől, a Paks és a Puskás Akadémia is szoros csatában maradt alul az EKL negyedik selejtezőkörében, valami azonban továbbra is hiányzik az utolsó akadály megugrásához, a csoportkörbe való kerüléstől.
Az anyagi lehetőségek adottak - bár a Puskás Akadémia például jóval nagyobb bérkerettel működik, mint a Paks - így a játékosállományra sem lehet panasz. Talán egy-két olyan nemzetközi tapasztalattal is rendelkező rutinos játékos hiányzik a csapatokból, akikkel sikerülhet megtenni az utolsó lépést. Nem azt mondom, hogy temetni kell a magyar csapatokat, de való igaz, már a második körben nehéz helyzetbe hozták magukat a továbbjutásért folytatott harcban. Reméljük, hogy a harmadik fordulóban teljes létszámban lehetnek ott magyar csapataink.