2023. április 20., 20:42

Az 55 kilós birkózó Bognár Erika ezüstérmes

Bognár Erika ezüstérmet nyert csütörtökön a nők 55 kilogrammos kategóriájában a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon.

Szépen csillog
Bodnár Erika
Fotó: MTI

A BHSE sportolója szerdán a francia Tatiana Debient, majd a német Annika Wendlét felülmúlva jutott a döntőbe, melyben a címvédő román Andreea Anával csapott össze.
Bognár élete első felnőtt döntőjére villódzó fények és füstfelhő közepette, ütemes technozenére vonult be, bár a kivetítőn az övé helyett Szabados Noémi fotója jelent meg.

A hiba Bognárt nem zavarta meg, a bevonulásnál nem a kivetítőt nézte, hanem láthatóan a meccsre koncentrált és a figyelemre szüksége is volt, a román ugyanis nagy tempóban, aktívan kezdett. A BHSE birkózója jól állt a lábán, az összekapaszkodásokba is keményen beleállt és nem engedett fogást magán, de egyértelműen riválisa kezdeményezett, ezért Bognárt figyelmeztették, a menet felénél már másodszor. Ekkor elindult a sikeres támadásra rendelkezésére álló 30 másodpercet mérő óra, s ő némileg bátrabban kezdeményezett, összefogott ellenfelével, aki viszont szép mozdulattal gáncsolta és levitte (0-2) őt. Ana két pontot kapott az akciójáért és egyet riválisa passzivitásáért, így a magyar birkózó hárompontos hátrányban ment pihenni.

A második menet elején Bognár erélyesebben küzdött, Ana elsősorban a biztonságot tartotta szem előtt, ám miután a bíró figyelmeztette és aktívabb birkózásra sarkalta, ő egy gyors mozdulattal kivette a magyar lábát és kitolta a szőnyegről (0-4). A csata ekkor végleg eldőlni látszott, majd az utolsó perc elején már nem is csak látszott, miután a román levitellel és pörgetéssel (0-8) megduplázta előnyét, egyúttal beállította a végeredményt.

A magyar női válogatottnak ez volt az első érme Zágrábban, ugyanakkor biztosan kettővel zárja a tornát, mivel péntek este Orsó Sztálvira az 53 kilogramm fináléjában lép szőnyegre.

A mostani Eb-nek ez volt a harmadik magyar érme, korábban a szabadfogású Bajcajev Vlagyiszlav (97 kg) és Ligeti Dániel (125 kg) egyaránt a harmadik helyen zárt.
Pénteken a kötöttfogásúak is megkezdik versenyeiket a horvát fővárosban.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.