A torinói együttes előzőleg 16 pontos előnnyel vezette tabellát, így Massimiliano Allegri vezetőedző pihentette legjobbjait.
Vendégjátékosként is igyekszik a maximumot nyújtani.
Rummenigge és Salihamidzic csodálkoznak azon, hogy Löw miért csak most hozta nyilvánosságra döntését.
Solskjaer teljesen átformálta és sikeressé tette a Manchester Unitedet
Erre az eredményre még Johan Cruijff, a csapat első számú ikonja és is méltán lenne büszke!
Fizioterápiás kezeléseken kell átesnie.
Ronaldo nélkül már nem hengerelt a Real.
A szélső augusztusban szerződött a ciprusi APOEL-től Freiburgba.
A németek március 20-án Wolfsburgban fogadják a szerbeket felkészülési mérkőzésen.
A Realban nem léphet pályára a sárga lapjai miatt eltiltott csapatkapitány.
A mester úgy érzi, hogy úgy érzi, a Bayern kezd kilábalni a hullámvölgyből.
Az aranylabdás Luka Modrič és a Barcelona sztárja, Ivan Rakitič is megtalálható a keretben.
Mit vártak a szurkolók és hogyan teljesítettek a játékosok?
Halál a futballmérkőzés közben.
A szlovák válogatott kulcsembere, a Nápoly együttesétől Kínába igazoló Marek Hamšík, lejátszotta első mérkőzését a kínai bajnokságban.
Három napon belül másodszor is győzött az FC Barcelona ősi riválisa, a Real Madrid otthonában.
Az OTP Bank Liga 23. fordulójában a felvidéki játékosok csapatai sikeres fordulón vannak túl, hiszen a Puskás Akadémia és a Haladás is nagyon fontos győzelmet aratott.
Kalmár fejese.
Kalmár a 97. percben döntötte el a találkozót.
Ezentúl már nem lesz lökdösődés a sorfalban.
A 18 esztendős tehetségnek két felvidéki csapattársa is van, Urblík József és Križan Richárd személyében.
Egy hónappal ezelőtt az Alavés fanatikusai tiltakoztak a Levante elleni hazai mérkőzésük előtt, s csak öt perccel a kezdőrúgás után mentek be a stadionba.
Vajon most ki nyeri a meccset?
Zreľak a szlovák válogatottban négy alkalommal lépett pályára.