2019. augusztus 11., 15:25

Távozik a DAC csapatkapitánya?

A DAC a Fortuna Liga legutóbbi játéknapján újabb vereséget szenvedett, ezúttal az utolsó percekben kapott góllal.  A sárga-kékek csapatkapitánya, Kalmár Zsolt a klub közleménye szerint térdsérülés miatt hagyta ki a Trencsén elleni találkozót, s közben elindultak a találgatások távozásáról.

Kalmár Zsolt
Fotó: TASR

A szezon előtt Kalmár Zsolt szerződést hosszabbított és ezek szerint 2022 nyaráig marad Dunaszerdahelyen. A sárga-kékek kulcsembere remekül indította az új szezont és három forduló után négy góljával a Fortuna Liga góllövőlistáját is vezette.

A remek szezonkezdet pedig ismét a magyar válogatott középpályást állította az érdeklődés középpontjába. Egyes sajtóértesülések szerint a DAC csapatkapitányát a MOL Fehérvár szerződtetné le. A székesfehérvári együttessel a nyár elején is hírbe hozták a DAC középpályását, de akkor nem lett semmi a transzferből. A transzfert elősegítheti, hogy a két klub jó viszonyban áll egymással ráadásul a MOL a két csapat egyik főtámogatója.

A 24 esztendős futballista 2017 augusztusában érkezett Dunaszerdahelyre, 57 mérkőzésen lépett pályára a klub színeiben és ezalatt 17 gólt szerzett, valamint kiosztott 8 gólpasszt is a társaknak.

Kalmár iránt korábban a Trabzonsport, a Legia Varsó és a Lech Poznan is érdeklődött. A legfrissebb információnk szerint könnyen elképzelhető az is, hogy Kalmár már nem lép pályára a DAC színeiben, ugyanis a két klub tárgyalásban áll egymással és bármelyik pillanatban megszülethet a megállapodás. Kalmár a hétvégi Trencsén elleni bajnokit sérülés miatt hagyta ki a klub beszámolója szerint.

A rutinos középpályás utódját is megtalálták már a DAC-nál, ugyanis a héten a cseh Jablonec együttesétől kölcsönvett Andrej Fábry pótolhatja a magyar válogatott játékost. Fábry számára nem ismeretlen a Fortuna Liga közege hiszen a tavalyi őszi szezonban a Nyitra egyik gólfelelőse volt és az őszi szezon negyedik legproduktívabb játékosa.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.