A sárga-kékek a Ferencváros 21 esztendős futballistájával erősítenének.
Hétvégén a szlovák élvonalbeli bajnokság (Fortuna Liga) tavaszi idénye is megkezdődött. A dunaszerdahelyi sárga-kékek a kerületi rivális Nagyszombat otthonában lépnek pályára.
A HC DAC rutinos beállóját kérdeztük pályafutása eddigi éveiről, a DAC-hoz történő átigazolásáról és természetesen az Európa-kupáról.
Slovan vagy Spartak? Bele tud-e szólni más csapat is a két rivális harcába a Fortuna Liga 2021–2022-es idényében?
A rendszeres tesztelés során több játékosnál és stábtagnál hozott pozitív eredményt a tesztelés, az első esetekre még a törökországi edzőtábor során derült fény.
A rutinos portugál kapus 2023 nyaráig írt alá szerződést a dunaszerdahelyi együttessel.
A törökországi Belekben edzőtáborozó dunaszerdahelyi sárga-kékek öt napon belül harmadik felkészülési mérkőzésüket játszották. A csallóközi együttes ezúttal a szerb élvonal aktuális bronzérmesével a belgrádi Čukarički csapatával mérkőztek meg.
Az őszi idényt negyedik helyen záró dunaszerdahelyi sárga-kékek pénteken újabb portugál játékos érkezését jelentették be.
Harmadik felkészülési meccsüket játszották a sárga-kékek.
Sajtóhírek szerint az egyik kérő a lengyel Ekstraklasa nagymúltú csapata a Legia Varsó.
A DAC portugál vezetőedzője ezúttal is minden játékosának lehetőséget biztosított, viszont volt több hiányzó is a hazaiak csapatában.
A fiatal tehetség a győriek egyik kulcsjátékosa volt a Merkantil Bank Liga őszi idényében.
A 23 esztendős Alex Pinto két és féléves szerződést kötött a Fortuna Liga negyedik helyén álló együttessel.
Vajon ismét a zöld-fehérek győznek?
A DAC február második hétvégéjén, vasárnap kezdi meg szereplését a tavaszi idényben.
Dzsudzsáknak szinte biztos helye lehetne a DAC kezdőjében, hiszen komoly rutinnal rendelkezik.
A bergamói együttes U17-es korosztályos csapatában folytatja pályafutását.
A dunaszerdahelyi együttes még sohasem kezdte ilyen korán a felkészülést, ám a bajnokság is az eddigi legkorábbi időpontban veszi kezdetét.
A 22 esztendős futballista a DAC egyik legnagyobb értékének számít.
A tulajdonos szerint egyelőre úgy tűnik, bejött az edzőváltás.
Idén nyolcadik alkalommal került megrendezésre a DAC karácsonyi évzáró ünnepsége, ahol ünnepélyes keretek között hirdették ki az év legszebb gólját, valamint az ősz legjobb futballistáját is díjazták.
A dunaszerdahelyi sárga-kékek január 6-án kezdik meg a felkészülést a tavaszi szezonra.
A Fortuna Liga őszi idényének utolsó fordulójában hazai pályán léptek pályára a dunaszerdahelyi sárga-kékek.