2022. január 19., 19:37

Kétgólos DAC-siker a magyar rekordbajnok Ferencváros ellen

Újabb mérkőzéssel folytatódott a DAC téli felkészülési programja. A dunaszerdahelyi sárga-kékek rangos magyar ellenfelet láttak vendégül a MOL Arénában, nevezetesen a magyar rekordbajnok Ferencváros csapatát.

DAC+Fradi
Fotó: fradi.hu

Nem akármilyen mérkőzésre került sor szerda este a dunaszerdahelyi MOL Arénában, ugyanis az elmúlt években a magyar bajnokságot uraló Ferencváros látogatott a Csallóközbe.

A zöld-fehérek első felkészülési mérkőzésüket játszották, ráadásul a Fradi új orosz vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov a DAC otthonában debütálhatott a zöld-fehérek kispadján.

A DAC portugál vezetőedzője ezúttal is minden játékosának lehetőséget biztosított, viszont volt több hiányzó is a hazaiak csapatában.

Egybehangzó német sajtóhírek szerint Schäfer András Németországban vesz részt orvosi vizsgálaton, a hírt Buckaro Banzai tette közé twitter oldalán, amit több magyar és szlovák sajtótermék is át vett. Egyelőre egyik fél sem erősítette meg hivatalosan az átigazolást.

A találkozó dunaszerdahelyi lehetőséggel indult, a második percben Andzouana beadása után Balić lőtt a bal felső mellé. Nem sokkal később a Ferencváros is helyzetbe került, az ötödik percben ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást a Fradi, Uzuni közel is került a vezetés megszerzéséhez, de lövése a bal oldali kapufán csattant. Egy perccel később ismét a kapufa mentette meg a góltól a sárga-kékeket, ezúttal Civic fejesénél. Az első negyedóra után a DAC végezhetett el szögletet, Balić beadását Krstović szabadon vehette át és közel 12 méterről a bal alsóba lőtt, Dibusz tehetetlen volt. Öt perccel később Njie lőtt kapura, Dibusz ezúttal már hárított.

A 28. percben az első gól szerzője Krstović passzolt Ciganikshoz akinek sikerült is kapura lőnie, sőt Dibuszt becsapva saját csapattársán is megpattant a labda és a hálóban landolt, így a DAC kettőre növelte előnyét. Az első félidő hajrájában Zubkov került helyzetbe, de emelését Veszelinov nagy védéssel hárította. A folytatásban újabb gól már nem született, ez pedig kétgólos dunaszerdahelyi előny jelentett a szünetre.

Szünetről visszatérve a hazaiak portugál mestere, Janeiro több játékosának is lehetőséget adott, míg a zöld-fehérek mestere, Csercseszov csupán egyetlen helyen változtatott a szünetben.

A második játékrész gyors ferencvárosi lehetőséget hozott, a 48. percben Civic fejese nem sokkal kerülte el a jobb alsó sarkot, majd nem sokkal később a Ferencáros újdonsült igazolása, Bassey került ziccerbe, de a hazaiak kapusába lőtt. A zöld-fehérek nem igazán tudtak mit kezdeni a sárga-kékek védelmével, a 71. percben Hahn János jobboldali beadása kis híján Botkáról saját kapujába pattant, de a vendégek nagy szerencséjére a kapufa mentett.

A hajrában a Fradi szépíthetett volna, Bassey került újabb helyzetbe, 11 méterről leadott lövését Vantruba nagy bravúrral védte.

A mérkőzés hátralevő részében az eredmény már nem változott, a DAC két góllal legyőzte a Ferencvárost, megszerezve második győzelmét a felkészülés során.

Felkészülési mérkőzés:

FC DAC 1904 - Ferencváros 2-0 (2-0)

MOL Aréna, Dunaszerdahely, 1368 néző, v.: Kišš

Gólszerzők: Krstović (17.), Ciganiks (28.)

DAC: Veszelinov (Vantruba 46.) – Brunetti, Blackman, Kružliak (Beskorovainyi 46.), Ciganiks (Malý 46.) – Njie (Dimun 46.), Balić – Krstović (A. Pinto, 58.), Verlinden (Hahn 46.), Sharani (Moumou 46.) – Andzouana (Vitális 79.). Vezetőedző: Joao Janeiro

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.