2022. január 28., 20:10

Újabb portugál játékossal erősített a DAC

Már javában zajlik a felkészülés a Fortuna Liga tavaszi idényére, a gyengébben rajtoló csapatok pedig az átigazolási piacon is próbálnak aktívak lenne. Az őszi idényt negyedik helyen záró dunaszerdahelyi sárga-kékek pénteken újabb portugál játékos érkezését jelentették be.

andrezinho
Fotó: fcdac1904.sk

A törökországi Belekben edzőtáborozó dunaszerdahelyi DAC újabb portugál játékos érkezését jelentette be hivatalos médiafelületén. A csallóközi együttes Alex Pinto után egy portugál jobbszélsővel erősített, nevezetesen André Miguel Pinto Lopes (művésznevén: Andrezinho) a DAC második téli igazolása.

A 25 esztendős támadó középpályás a portugál másodosztályban szereplő Mafra csapatától igazolt a szlovák élvonalba. A DAC hivatalos közleménye szerint a sárga-kékek kivásárolták érvényes szerződéséből a portugál szélsőt és 2023. június 30-ig írt alá, ami további kétéves opciót is tartalmaz. A DAC második portugál játékosa időközben már csatlakozott is a Törökországban edzőtáborozó csapathoz.

Andrezinho pályafutása kezdetén a nagymúltú Benfica akadémiáján is nevelkedett, majd megfordult a harmadosztályú Alverca csapatában, valamint a másodosztályban szereplő Casa Pia csapatában is futballozott, míg legutóbb a Mafra labdarúgója volt.

A 25 esztendős technikás támadó közel másfél évet töltött a másodosztályú Mafra csapatában, ahol 57 mérkőzésen 10 gól és 4 gólpassz volt a mérlege.

„Nagyon boldog vagyok, hogy egy olyan ambiciózus klubhoz igazolhattam, mint a DAC. Meggyőződésem, hogy ez a megfelelő hely a jövőm számára. Bízom benne, hogy közösen sok örömöt és ünneplést élünk majd át, és hogy sikerül elhódítanunk a bajnoki címet” – jelentette ki a szerződésének aláírása után Andrezinho.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.