Harmadikként ért célba Lando Norris, mégis megnyerte pályafutása első Forma-1-es világbajnoki címét.
A pályafutása első vb-trófeájára hajtó Norris mögött a címvédő és ötödik vb-győzelméért küzdő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett másodikként, lemaradása viszont mindössze nyolc ezredmásodperc volt a legjobb köridőtől.
Már csak egy futam van hátra a Forma–1-es idényből, s ennek ellenére még három pilóta van versenyben az első helyért.
A három pilóta között rendkívül szoros és izgalmas küzdelem várható.
A 21 éves pilóta a Red Bull junior programjának tagja volt, és idén debütált az F1-ben a Red Bull testvércsapatánál, a Racing Bullsnál.
Ez a legrosszabb szezonom, és bármennyire is próbálkozom, csak egyre rosszabb lesz. Pedig mindent megpróbáltam - nyilatkozta Lewis Hamilton a Las Vegas-i Nagydíj után.
Hiába futott be második helyen a világbajnoki összetettben éllovas Lando Norris, utólag - a technikai ellenőrzések után - kizárták a versenyből.
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjat.
Az 50 körös Las Vegas-i Nagydíj közép-európai idő szerint vasárnap hajnali 5 órakor kezdődik.
A Ferrari csapatfőnöke azt várja a Forma-1-es istálló két pilótájától, hogy "fókuszáljanak a vezetésre, és beszéljenek kevesebbet".
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban.
Norris növelte előnyét.
A motorsport központja.
Ugyan mindkét vasárnapi futamon pontszerző helyen ért célba Michelisz Norbert, de pozíciót rontva csupán hatodikként várja majd a sorozat idei utolsó állomását.
Norris sikerével megelőzte csapattársát, Oscar Piastrit.
Álex Márqueznek már szombaton is volt oka az örömre, hiszen biztosította második helyét a pontversenyben, vasárnap pedig magabiztosan, csaknem másfél másodperces előnnyel nyert.
Ferrarikkal kell megküzdenie.
A Red Bull négyszeres világbajnok holland pilótája mögött az első szabadedzést megnyerő monacói Charles Leclerc (Ferrari) volt a második, az olasz Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) pedig a harmadik.
A vb-éllovas Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője ötödik lett, ezzel 14 pontra csökkent az előnye Norrisszal, és 40-re Verstappennel szemben.
A spanyol Raul Fernández pályafutása első futamgyőzelmét aratta a MotoGP Ausztrál Nagydíján.
Az Egyesült Államok Nagydíjának szombati időmérő edzésén a Red Bull holland versenyzője volt a leggyorsabb.
A 27 esztendős Russell karrierje során öt futamon diadalmaskodott, a legutóbbi versenyen, Szingapúrban is elsőként látta meg a kockás zászlót.
A motoros az ausztrál és a malajziai futamokat biztosan kénytelen lesz kihagyni.
A szingapúri eredménnyel a McLaren a hátralévő hat futam végeredményétől függetlenül sorozatban másodszor világbajnok a konstruktőrök között.