2025. július 31., 11:39

Jubileumi futamon állnak rajthoz az F1-pilóták a hétvégén a megújult Hungaroringen

Szombat és vasárnap kerül sor a jubileumi, 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjra a Hungaroringen, amely jelentős felújítás után modernizált külsővel és impozáns körülmények között várja a száguldó cirkusz mezőnyének tagjait, valamint a szurkolókat is.

Hungaroring - Forma-1 - 40. Magyar Nagydíj
Hungaroring - Forma-1 - 40. Magyar Nagydíj - már a hétvégén, augusztus 1-3. közt
Fotó: MTI / Máthé Zoltán

A több lépcsőben megvalósuló munkálatok nagyobb része már befejeződött, ugyanakkor

az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Mediával és a futamokat szervező Formula One Managementtel kötött megállapodás értelmében a hétvégi eseményen nem látszódhat, hogy a munka folyamatos, így erre az időre beszüntették a felújítást,

a televíziós közvetítésben ugyanis így a „legjobb arcát” mutathatja majd a mogyoródi létesítmény.

A versenyzőket, csapatokat és a közönséget többek között új fogadóépület, főépület és főlelátó, valamint kibővített paddock és nagyobb garázsok várják a Hungaroringen,

amelyen 40. alkalommal versenyeznek majd az autósport elitkategóriájának résztvevői.

A jubileumi eseményre különböző kiegészítő és szórakoztató programokkal készült a Hungaroring Sport Zrt. is,

ráadásul Budapestet is bevonták a jeles esemény megünneplésébe, mert ahogyan azt Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, a fővárosban kincskereső játék lesz, emellett a margitszigeti szökőkúton, a Hősök terén és a Lánchídon is megjelenik majd az F1.

Ami a Magyar Nagydíj sportszakmai részét illeti,

előzetesen nehéz lenne olyan forgatókönyvet találni, amely alapján ne valamelyik McLaren-versenyző lenne a vasárnapi futam esélyese.

A világbajnoki pontversenyt vezető ausztrál Oscar Piastri, valamint csapattársa, a brit Lando Norris ugyanis óriási fölényben van a riválisokkal szemben, ennek megfelelően a konstruktőrök között utcahosszal áll az összetett élén a McLaren.

A Hungaroring ugyanakkor az elmúlt 40 évben számos alkalommal szolgáltatott már meglepetést, tavaly például Piastri éppen itt ünnepelhette pályafutása első futamgyőzelmét. Ebben a tekintetben nem ő az első, ugyanis az 1993-as idényben Damon Hill, 2003-ban a most is a mezőnyben lévő Fernando Alonso, 2006-ban Jenson Button, 2008-ban Heikki Kovalainen, 2021-ben pedig Esteban Ocon aratta karrierje első sikerét a Hungaroringen. Kovalainennek több győzelme nem is volt az F1-ben, a Haasnál versenyző Oconnak pedig máig az az egyetlen diadala az elitkategóriában.

Hungaroring - Forma-1 - 40. Magyar Nagydíj
Fotó:  MTI / Máthé Zoltán

Nagy kérdés ugyanakkor, hogy a csapatfőnök-váltáson átesett Red Bull, és különösképpen a címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen mire lehet képes Mogyoródon, tekintettel arra, hogy bár messze nem az ő versenyautója a legjobb a mezőnyben, mégis javarészt ő az, aki valamelyest meg tudja szorongatni a McLaren versenyzőit.

Bizonyos értelemben „sötét lóként” lehet tekinteni ugyanakkor mind a Ferrarira, mind pedig a Mercedesre,

bár az olaszok teljesítménye talán valamelyest állandóbbnak tekinthető, mint a német gyári istállóé. A maranellói alakulatból a monacói Charles Leclerc ötször állt már az idén dobogón, csapattársa, a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton pedig a Hungaroring specialistájának nevezhető. A 40 éves sztár rekorderként nyolcszor diadalmaskodott már Mogyoródon, igaz, legutóbb 2020-ban sikerült ez neki. Beilleszkedése a Ferrarihoz pedig egyelőre nem mondható zökkenőmentesnek, az idén ugyanis főfutamon még nem volt dobogós helyezése, sprintversenyt ugyanakkor nyert Kínában, majd Miamiban harmadik volt a rövid távú viadalon. Ami a Mercedest illeti, a 2022-ben a Hungaroringen pole pozícióból startolva harmadik George Russell az eddig látottak alapján jóval közelebb van az idén az élmezőnyhöz, mint márkatársa, a 18 éves Andrea Kimi Antonelli. Utóbbival szemben persze „zöldfülűként” még nem olyan komolyak az elvárások, ennek ellenére Kanadában például megszerezte pályafutása első Forma-1-es dobogóját, harmadik lett a montreali futamon, melyet épp Russell nyert meg.

A középmezőnyben ugyancsak nagy lehet a csata Mogyoródon,

a szezon felén ugyanis már túlvannak a csapatok, 13 forduló elteltével még 11 van hátra, a Magyar Nagydíjat követő nyári szünet után pedig már csak 10 hétvége áll majd a versenyzők rendelkezésére a pontgyűjtésre. A Williams az összetett első négy helyét elfoglaló rivális csapatoktól jelentős lemaradásban van, ugyanakkor viszonylag megnyugtató előnnyel rendelkezik a mögötte lévő istállókkal szemben. Komoly harcban van ugyanakkor egymással a Sauber, az RB, az Aston Martin, valamint a Haas, míg az utolsó Alpine vélhetően a magyarországi fordulón sem számíthat túl sok jóra a pontszerzés szempontjából.

A legutóbbi három versenyen kivétel nélkül kettős McLaren-győzelem született,

ilyesmire 2019 óta egyetlen csapat sem volt képes, míg a rekord sorozatban öt kettős siker.

Hungaroring - Forma-1 - 40. Magyar Nagydíj - pálya
Fotó:  MTI

A Hungaroring mellett

Hamilton is jubilál, ez lesz ugyanis a 370. futama az F1-ben,

de a csúcstartó Fernando Alonsótól még így is nagyon messze van, a kétszeres vb-győztes spanyol ugyanis 415. F1-es viadalán vesz részt.

„Izgatottan várom a hétvégét, mert mindig élvezem a magyarországi fordulót. Budapest nagyszerű város, a pálya pedig elég vagány. Örömmel térek vissza oda, ahol először nyertem a Forma-1-ben, de ahogy kigurulunk a pályára, ezzel már nem fogok foglalkozni” - nyilatkozta Piastri. Csapattársa, Norris azt emelte ki, hogy több jó emléke is van a Hungaroringről, amely jobban fekszik a vezetési stílusának, mint például a belgiumi Spa.

„Nyomjuk tovább és remélhetőleg hamarosan még jobban meg tudjuk szorongatni a McLareneket” - tekintett előre a ferraris Leclerc.

A 40. Magyar Nagydíj hétvégéjén a Forma-3, a Forma-2 és a Porsche Szuperkupa mezőnye is versenyez a Hungaroringen, a 70 körös F1-es futam vasárnap 15 órakor rajtol. Az eseményeket az M4 Sport egész hétvégén élőben közvetíti.
Megosztás
Címkék