A világ egyik legolcsóbb, amellett legstrapabíróbb szabadidő-autója nemrég frissítésen esett át.
Tömören és velősen: az új Kuga ebben az akciós kivitelben is szép külsejű autó.
Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen-szimfónia, sétakocsikázás a nyolcadik sikerig.
A vb az egy hónapos nyári szünet után augusztus végén folytatódik Hollandiában.
Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte az idei szezonban bevezetett szombati sprintkvalifikációt a Forma-1-es Belga Nagydíjon.
Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője rajtolhat az élről a Forma-1-es Belga Nagydíjon.
Egy újabb márka belépése jót tenne a sportágnak.
A győztesnek járó serleg akkor tört el, amikor a McLaren versenyzője, a második helyen zárt Lando Norris a dobogó segítségével nyitotta ki pezsgősüvegét, aminek köszönhetően a kupa ledőlt.
A többiek csak távolról látták a hátát.
303 ezren jártak a mogyoródi versenypályán, így minden szempontból csúcsot döntött a rendezvény, a 70 körös futamot pedig 102 ezren tekintik meg a helyszínen.
A 2032-es idényig biztosan a Forma-1-es versenynaptár egyik helyszíne marad a Hungaroring, miután ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá a 38. Magyar Nagydíj szombati napján, Mogyoródon.
A francia márka legkisebb szabadidő-autója már a második generációnál tart, amely nemrég egy figyelemre méltó motorkombinációban is piacra kerül.
Mögötte Lando Norris, a McLaren brit versenyzője zárt másodikként, Pierre Gasly, az Alpine francia pilótája pedig harmadikként.
Az idei évben július 21. és július 23. között rendezik meg a Formula 1-es versenysorozat Magyar Nagydíját, a rendezvény miatt forgalmi változásokra kell készülni az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán.
Ricciardo kedden a Pirelli tesztjén még a Red Bullt vezette Silverstone-ban, jövő hétvégén azonban már az istálló fiókcsapatának számító Alpha Tauri volánja mögött bizonyíthat.
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat.
Idén már hetedszer.
A pontversenyben vezető holland Max Verstappen volt a leggyorsabb a Forma-1-es világbajnoki sorozat Brit Nagydíjának első szabadedzésén.
Magabiztos győzelem.
Verstappen indulhat az élről a délutáni sprintfutamon.
A Forma-1 egykori irányítója, Bernie Ecclestone élesen kritizálta utódait, amiért erőteljesen az amerikai piacra fókuszálnak.
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Kanadai Nagydíjon, és ezzel tovább növelte az előnyét az összetettben.
A címvédő és kétszeres világbajnok holland Max Verstappen vág neki az élről a futamnak.
Günther Steiner csapatfőnök Montrealban, a hétvégi Kanadai Nagydíj helyszínén beszélt pilótáiról.