Fucsovics Márton három játszmában kikapott az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna férfi versenyében.
Gombos szetthátrányból fordítva megnyerte a mérkőzést és bejutott az elődöntőbe.
A magyar versenyzők tartják a lépést a világ élmezőnyével.
7-5-re megnyerte a második szettet is, ezzel pedig a mérkőzést két játszmában.
A tizenhétéves felsőpatonyi Tóth Noémi idén nem talált saját kategóriájában legyőzőre a Spartan Race kazincbarcikai rendezvényén.
Szabó Nikolett Pipacs nevű lován nyerte meg a versenyt.
A sikeres olimpia után élményekkel teli erdélyi kirándulás.
Szabalenka pozitív koronavírusteszt miatt nem indul.
Látványban ma sem lesz hiány a Hősök terén.
A jelentés rámutat, hogy rendszerszinten csalták el az öt évvel ezelőtti játékokon az eredményeket.
Tommy Haas igazgató elmondta: csalódottak, hogy a szerb klasszis ezúttal nem lesz ott a mezőnyben.
Győr ad otthont az egyik legnagyobb Világkupának.
Grigor Dimitrov bolgár játékostól kapott ki.
Négyszáz táncos versenyzett.
Az orosz sajtó beszámolója szerint a tettesek, akik a sportoló nagy rajongóinak vallják magukat, nem tudták, hogy kit fosztottak meg értékeitől.
Az Arnold Classic a fitneszeseknél a világbajnokság és az Eb után a harmadik legrangosabb világverseny.
Szófia lesz a 2022-es kontinensbajnokság házigazdája.
Versenyszámok: pl. a 130 kilós rönknyomás, 150 kilós kard cipelése 20 méteren, 450 kilós traktorgumi forgatása, autóemelés, és 150 kilós kőgolyó emelése és vállra helyezése.
Egy arany-, négy ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság vasárnap délelőtti döntőiben.
A nádszegi teniszező Gombos Norbert valósággal kiütötte a világranglistán 17. helyen rangsorolt Cristian Garint.
A nádszegi származású teniszező Gombos Norbert élete első olimpiáján szerepelhetett Tokióban. A világranglistán legmagasabban jegyzett szlovákiai teniszező számára egy sérülés miatt nem indul jól a szezon, viszont salakon már jó eredményeket ért el.
A felvidéki harcos pedig teljesítményével a második bajnoki címét is megszerezte, ezúttal egy súlycsoporttal lejjebb.
Pár nap pihenő után el is indítják első akklimatizációs körüket, mely során céljuk, hogy 5850 méteren eltöltsenek 1-2 éjszakát az egyes táborban.
Az ECF kongresszusán Boczkó Gábort, a magyar szövetség sportigazgatóját ismét a végrehajtó bizottság tagjává választották.