2021. november 11., 09:34

Amikor a sport jövőjét az asztalnál írják

Az ókori görögök által indított olimpiák óta az ősi sportok is teljesen átalakultak, de az újkori játékok 125 éves története még több „ráncfelvarrást” hozott. A múlt héten kiderült, az egyik klasszikus versenyszámban, az öttusában a változás ideje most érkezett el.

öttusa
Fotó: Magyar Öttusa Szövetség

A Nemzetközi Öttusa Szövetség  (UIPM) végrehajtó bizottsága csütörtökön videókonferencia keretében tájékoztatta a tagszövetségeket azokról a jelentős változásokról, amelyekről még október végén saját hatáskörben döntött, ám közben különböző sajtóorgánumok kiszivárogtattak.

A videókonferencián többek között Klaus Schormann elnök, Joel Bouzou és ifj. Juan Antonio Samaranch alelnökök, valamint Ivar Sisniega, az innovációs bizottság tagja is részt vett, és egyöntetűen hangsúlyozták, hogy az öttusa olimpiai programban maradása érdekében mindenképpen szükség van arra, hogy a lovaglást másik tusa váltsa fel.

Erről bőven írt a magyar nyelvű sajtó is, hiszen egy korábbi magyar sikerszámról van szó, amelyben az elmúlt években is jócskán született magyar siker; igaz, a nemzetközi mezőny egyre erősebb, így nem csak egy-egy nemzet uralja a sportágat.

A változást az olimpia miatt látja időszerűnek a UIPM, mert nem tartozik a legnépszerűbb versenyszámok közé a tévés közvetítések szempontjából. A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa az 1912-es olimpia óta szerepel az ötkarikás játékok programjában. A lebonyolítási rend sokszor változott az évek folyamán – például a lövészetet és a futást jelenleg együtt rendezik egy kombinált szám keretében –, de a sportágak sosem cserélődtek. 2023-tól a fiatalok versenyeiben viszont már egy új sportág kap helyet, amelyről végső döntés a pekingi téli olimpia ideje alatt születhet.

A nemzetközi sajtó biztosra veszi, hogy ez a kerékpározás lesz, a nyilvánosságra hozott kritériumok alapján ugyanis az elvárás, hogy az új „tusa” ne legyen drága, könnyen szállítható legyen az eszköz, és a fiatalok körében népszerű legyen.

A lovaglás elleni fő érv annak költségessége és a kiszámíthatatlanság volt, amely bőven okozott nehézségeket az elmúlt bő évszázadban. A szakértők ennek ellenére szkeptikusak a változást érintően, hiszen a kerékpározás bekerülésével a sportág lényegében a triatlon kibővített változatává válik, miközben egy jóval fiatalabb olimpiai versenyszámról van szó, amely mellesleg sokkal nagyobb bázissal rendelkezik a világban.

Az viszont tény, hogy az olimpiai bizottság egyre inkább a fiatalok körében népszerű sportágaknak kíván teret adni úgy, hogy a játékok piaci értéke se csökkenjen. Más kérdés, hogy ezt milyen eredménnyel teszi. Az üzleten túl pedig ott van az ember is, a sportoló, aki évtizedeken keresztül lovaglással készült a versenyekre, de a következő ötkarikás szereplés után számára más korszak kezdődik. Vélhetően sokan inkább sportpályafutásuk befejezése mellett döntenek, de ahogy erre is, s az öttusa túlélését érintő további kérdésekre is az idő ad majd választ.    

Megjelent a Magyar7 2021/45.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.