2021. november 5., 09:01

Megkurtított sikersportágunk

A Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) végleg ki akarja zárni a lovaglást a sportágból. A döntésre bizonyára az idei nyári olimpián történt eset miatt kerül sor. Egy német edző Tokióban megütött egy lovat, amiért az nem volt hajlandó elindulni, ezért hatalmas népharag zúdult a szervezőkre.

öttusa
Fotó: TASR

Az öttusa öt sportágból - lovaglásból, vívásból, lövészetből, úszásból és terepfutásból álló összetett versenysport volt eddig. 1912-ben lett olimpiai sportág, és Magyarországon sikersportággá nőtte ki magát. Egyéniben a férfiak eddig Németh Ferenc, Török Ferenc, Balczó András és Martinek János révén négy olimpiai aranyat szereztek, csapatban pedig szintén négyszer játszhatták el a magyar himnuszt öttusázóinknak. A hölgyek között pedig 2014-ben Athénben Vörös Zsuzsanna lett aranyérmes.

Sokszor változtak már a szabályok, eredtileg ötnaposak voltak a versenyek, ma már egyetlen nap alatt kell teljesíteni valamennyi versenyszámot. Közben a versenyszámok sorrendje és távja is megváltozott, a futást pedig kombinálták lövészettel.

De ilyen, vagy ehhez hasonló döntés még nem született! A magyar lovasnemzet, nekünk persze nagyon fog hiányozni a ló. És azoknak a gyerekeknek is, aki a nagy elődök, példaképek miatt ezt a sportágat választották, melynek széles bázisa van az országban. Kiskoruk óta úgy készültek, hogy lovagolni is fognak az öttusában, és most kivették a lovat alóluk! Azt mondják, hogy ebben a sportágban a ló volt a bizonytalansági tényező, mivel a hazait nem vihették magukkal, helyben sorsolták ki a versenyzőknek. Voltak köztük békések, voltak jó versenyzőtípusok, de voltak olyanok is, amelyek nem tűrték meg lovasokat a nyeregben, vagy pedig inkább az akadályok alatt bújtak át, mintsem átugrották volna. De pont ez tette széppé a sportágat, a bizonytalanság! Persze nem úgy, mint Balczó András nagy ellenfele a szovjet Onyiscsenko tette, akinek az vetett véget sportpályafutásának, hogy vívásban a tőre markolatába beépített egy olyan pici szerkentyűt, amely egy gomb megnyomásakor találatot jelzett. Úgy bukott le, hogy egyszer tévedésből akkor is jelzett, amikor a párbajtőre semmihez se ért hozzá, csak hadonászott a levegőben…

A Nemzetközi Öttusaszövetségben most azon tusakodnak, hogy milyen másik tusával pótolják a lovaglást. Négytusaszövetség ugyanis nem akarnak lenni! Állítólag a szervezet vezető testülete titokban már szavazott arról, hogy a lovasokat kerékpárosokkal helyettesítsék a jövőben. Vágtatás és ugratás helyett gurulás! A versenyistállókat bringahangárokká fogják átalakítani, és a bicajokat etetni, itatni sem kell. Igaz, a lovasrendőröket is lassan mindenhol lecserélik kerékpárosokra.

Az öttusa kurtítása kapcsán jut eszembe a "Patás", Haumann döglött lova, "Sanyíííííí! Sanyikááááám!" a Bakterházból... Egyébként a földművelésből, idegenforgalomból is kivették már a lovakat, miért éppen az öttusában hagyták volna meg?! A legközelebbi lépés az lehet, hogy a lovin is kiveszik a lovakat a zsokék alól... Fuss, hogy utolérjelek! Az ügetőn a hajtók rosszabbul járhatnak, húzhatják a kocsit (szulkit) is.

A lovakat azért nem lövik le, ugye?

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.