2021. november 7., 19:36

Bondár Anna diadala

Bondár Anna nyerte meg a Buenos Airesben rendezett, 125 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztornát.

Most ő a legjobb magyar teniszezőnő
Bondár Anna
Fotó: Facebook/Bondár Anna

A harmadik helyen kiemelt játékos - aki 135. a világranglistán - az elődöntőben az első kiemelt, egyiptomi Majar Serifet búcsúztatta, a színmagyar finálé viszont nem jött össze, mivel a másik ágon az ötödikként rangsorolt Udvardy Panna (128.) kikapott a francia Diane Parrytól (174.).

A challenger-viadal vasárnapi döntőjében a 24 éves Bondár 3:2-nél és 5:3-nál is elvette ellenfele szerváját, majd 40 perc alatt besöpörte a nyitószettet. Ezután 2:1-nél brékelt ismét, s innen már nem volt visszaút Parry számára. A találkozó 1 óra 18 percig tartott.

A Hajdúszoboszló SE-t erősítő Bondár augusztus végén még a 199. volt a WTA-rangsorban, jövő héttől viszont várhatóan a 107. helyen jegyzik, így ő lesz az első számú magyar női teniszező, és szinte biztosan ott lesz a januári Australian Open főtábláján. Ez lesz élete első Grand Slam-főtáblája.

A két magyar játékos párosa az elődöntőig jutott az argentin fővárosban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.