Nagy küzdelmet követően az első helyen kiemelt szerb Novak Djoković megnyerte az adelaide-i keménypályás tenisztorna férfiversenyét.
Fucsovics Márton az Adelaide-ben zajló, 642,7 ezer dollár összdíjazású második keménypályás tenisztorna selejtezőjének első fordulójában esett ki.
A füleki erőemelő már biztosan beírta magát a sporttörténet nagykönyvébe.
Kerékpáredzés közben halálos balesetet szenvedett Christoph Seifriedsberger.
A január 9-én este látható másfél órás gálaműsort látványos show színesíti.
Alcaraz tavaly került a világranglista élére.
Riválisa előzőleg sorozatban 16 meccsen győzött.
Fucsovics Márton döntőbe jutott a canberrai challenger-tenisztornán.
Az összetettben élen álló katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb az autósoknál a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-rali ötödik szakaszán.
A kedvezőtlen időjárás miatt nem tudják megrendezni a női alpesisízők világkupa-sorozatának csütörtökre (mára) tervezett műlesikló versenyét Zágrábban.
A korábbi világelső Novak Djokovic várhatóan idén sem vehet részt az Indian Wells-i és a miami tenisztornán.
Smith a 2019-es és a tavalyi elvesztett finálé után először ért a csúcsra, míg 33 esztendős ellenfele harmadszor maradt alul a döntőben.
A 35 éves szerb sztár kedden csak öt gémet veszített a francia Constant Lestienne ellen.
Két szettben győzött.
Szülővárosa büszke a tehetségre.
Már az első szakaszon kénytelen volt feladni a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-ralit a motorosoknál címvédő Sam Sunderland.
A komáromi Szabó Tibor Spartan Race-bajnokként és „Vasemberként” öregbíti önmaga és szülőföldje jó hírét.
A teljes ausztráliai teniszszezonban több mint 100 millió dollárt osztanak szét a teniszezők között.
Csütörtökön hozta nyilvánosságra döntését.
Szívleállás miatt elhunyt a Hungaroringen zajló 24. Szilveszter-ralin a mezőnyt felvezető előfutóként részt vevő Kaposi László.
Gratulálunk a Sportfanatic-tagok újabb sikeréhez!
A Szlovák Sportújságírók Klubjának tagjai Petra Vlhovát választották meg a 2022-es év legjobb sportolójának.
A magyar színeket két úszó: Szabó Szebasztián és Jakabos Zsuzsanna képviselte a világbajnokságon.
Egy országváltás hátterében.