2023. június 28., 12:08

Tonnákat emelve lett ezüstérmes a csallóközi sportoló

A SASIM Strongman Galántán rendezte meg a Legerősebb szlovák (Najsilnejší Slovák) versenyt, amelyen a csallóközi Uváček Patrik ezüstéremmel zárt.

Uvácek
Fotó: A sportoló archívuma

Az egész országból összegyűlt 11 versenyző öt versenyszámban mérte össze erejét. Különleges és hihetetlenül megerőltető feladatokat kell végrehajtaniuk a strongmaneknek, ezeket Patrik kiválóan teljesítette. Közel fél tonnás, 400 kg-os gumiabroncsot sikerült hatszor átfordítania, majd egy vegyes számban két 142 kilogrammos koffert cipelt el 10 méterre, a távon visszafelé pedig egy 420 kilós lengősúlyt vitt.

A kőgolyóemelést Patrik teljesítette a legjobban, egyedül ő tudta 75 másodperc alatt az állványra emelni a 105, 140, 165 és 175 kilogrammos golyókat. Viking nyomásban 190 kg-ot teljesített a fiatal versenyző, míg holthúzásban ötször mozgatta meg a 320 kilogrammot.

Ezzel a kitűnő teljesítménnyel Uváček Patrik a második helyen végzett a többszörös országos bajnok, Piros Ferenc mögött.

„Hatalmas gratuláció jár minden versenyzőnek, az első helyhez a többszörös szlovák legerősebb embernek, Piros Ferencnek. Nagyon köszönöm a felkészítést edzőimnek, Őszi Ferencnek és Valkár Istvánnak, és köszönöm a szponzoraimnak is, hogy bíznak bennem“ - mondta el a verseny után portálunknak Szlovákia ezüstérmes erőembere, Uváček Patrik.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.