Tavaly legyőzte a rákbetegséget a fiatal világbajnok. Hosszú pihenő után újra a vízben teljesít.
Két nap mérlege: 5 arany, 2 ezüst és 3 bronz.
A magyarok mellett Belgium, Franciaország és Spanyolország jutott be csoportgyőztesként közvetlenül a nyolc közé, így ezeknek az együtteseknek három pihenőnap következik.
A magyar női kosárlabda-válogatott 89-67-re legyőzte Szlovákia csapatát az Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján Ljubljanában.
Magyarország hét arannyal és hét ezüsttel a japánok mögött a második helyen végzett az éremtáblán.
A magyar küldöttségnek ez volt az ötödik aranya az olasz fővárosban.
Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke szerint a férfi és a női válogatott számára is a négy közé jutás a minimális cél az augusztus 27-én kezdődő spliti Európa-bajnokságon.
Péni a térdelő sorozatban 197, a fekvőben 198 kört lőtt, míg az álló sorozatban 191 körig jutott.
Az Adásidő podcast műsorának vendége Nagy Dávid jogász volt.
Magyarországon Budapest, Szeged és Debrecen lesznek a helyszínek, míg Szlovákiában Pozsony és Kassa ad otthont az Eb-nek.
A nemzeti együtteseket az eseményen hat ötcsapatos és négy hatcsapatos csoportba osztják majd.
A magyarokon kívül Ciprus, Finnország, Lettország, Oroszország és Ukrajna tudatta, hogy otthont adna a 42. Eb-nek.
Az ütközés után az ejtőernyő megbillent és a nézőtér felé zuhant, a tüntetőnek viszont még éppen időben sikerült elkormányoznia az ülések felől a gépét és a pályán landolt, ahol azonnal elfogták és őrizetbe vették.
Az egyes kategóriákban hat aranyérmet gyűjtöttek a magyarok.
Fantasztikusan kezdtek a fiatal szumósok! A Szigetszentmiklóson zajló utánpótlás szumó Európa-bajnokságon az U14-es korosztály versenyeit bonyolították le.
Ma 10 gyorsasági szakasz vár még rájuk a Róma környéki pályákon.
Eredményes magyar szombat délelőtt.
A magyarok két győzelemmel és két vereséggel zárták a csoportkört.
A romániai Incze Kriszta Tünde ezüstérmes lett a 65 kg-osok között.
Marco Rossi szövetségi kapitány további négy helyen változtatott a három napja Szlovákia vendégeként pályára küldött együttesen.
A magyar és a szlovák válogatott csütörtökön Nagyszombatban csap össze egymással 20.45-től.
Egy regisztrált személy legfeljebb 4 belépőjegyet vásárolhat.
A kétezer jegy hamar gazdára talált.
Liu Shaolin Sándor vasárnap ezüstérmet nyert 1000 méteren a hollandiai Dordrechtben zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.