2023. július 21., 08:52

Már öt aranyat szerzett a magyar válogatott az uszonyosúszó Eb-n

Már öt aranynál tart a magyar válogatott a gödöllői uszonyosúszó Európa-bajnokságon.

Sikeres utánpótlás
Uszonyosúszás
Fotó: MTI

A szervezők tájékoztatása szerint a második versenynapon Pernyész Dorottya és Kiss Nándor is megszerezte második elsőségét, előbbi a 200 méteres uszonyos gyors döntőjében győzött, Kiss pedig a 200-as felszíni finálét nyerte meg. A harmadik csütörtöki aranyat Mozsár Alex nyerte, aki az 1500 felszíni kategóriában volt a leggyorsabb.

Cséplő Kelen a férfi 200 uszonyos gyors mezőnyében második lett, ugyanitt Lengyeltóti Bence is dobogóra állt, ő a bronzérmet szerezte meg. Érmes lett Blaszák Lilla is, miután a női 200 felszíni döntőben a harmadik legjobb idővel csapott célba, mint ahogy bronzot gyűjtött be a 4x100-as vegyes váltó Cséplő Kelennel, Suba Sárával, Wórum Regővel és Pernyész Dorottyával.

Előzetesen sok dobogós helyezésre számítottam, és úgy fogalmaztam, hogy öt Eb-győzelem benne van ebben a válogatottban. Most, a félidőben már megvan az öt arany, és a csapatban vannak még tartalékok. Tudom, hogy egy-egy versenyzőnknek nem teljes az öröme, mert nem a remélt időeredménnyel győzött, vagy állt dobogóra, a lényeg azonban az, hogy a világversenyek eredményességét elsősorban az érmek száma határozza meg, és ebből a szempontból jól teljesítünk"

- értékelt az Eb félidejénél Papp Gábor, a Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) elnöke.

A magyar válogatott mérlege két nap után: 5 arany, 2 ezüst és 3 bronz.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.