A holland 8:1-től a stabil Eb-részvételig – hosszú, rögös utat járt be a magyar foci
A magyar labdarúgó válogatott soron következő két, szerbek és litvánok elleni mérkőzésén bebiztosíthatja kijutását a jövő évi németországi Európa-bajnokságra. Nem volt azonban mindig ilyen rózsás a helyzet a magyar válogatott körül.
A legifjabb szurkolók valószínűleg még nem emlékeznek a 2010-es évek elejének sötét időszakára. Ezt az időszakot a magyar labdarúgásban a sikertelenség, a kínos eredmények és a szövetségi kapitányok folyamatos váltogatása jellemezte. A VB-re vagy az Eb-re való kijutás csupán álomnak számított, a szurkolók elsősorban a kínos, nagyarányú vereségeket szerették volna elkerülni. Sajnos azonban ez sem mindig jött össze.
Tekerjük vissza az időt egészen 2013 októberéig. Szinte napra pontosan tíz évvel ezelőtt szenvedte el a magyar válogatott történelme egyik legnagyobb vereségét, mikor Amszterdamban 8:1-re kikapott a holland válogatottól.
A szövetségi kapitány ekkor Egervári Sándor volt, aki reálisnak nevezte a 2014-es Világbajnokságra való kijutást. A válogatott jól is kezdte a selejtezőket, a második helyen állták, ezt követően azonban jött egy sima 3:0-ás bukaresti vereség, majd az említett hollandiai 8:1-es zakó. A kedvezőtlen eredményekre való tekintettel Egervári lemondott, posztját a győri ETO-val bajnoki címet szerző Pintér Attila vette át. Pintér mindössze fél évet töltött a kispadon, az eredmények ezúttal nem őt igazolták.
Talán ezt követően indult el valamiféle pozitív irányú változás a magyar válogatott életében, a kispadra ugyanis a korábbi válogatott játékost, Dárdai Pált ültették. Dárdai gyorsan közönségkedvenccé nőtte ki magát, köszönhetően a jó eredményeknek és professzionális, de ugyanakkor közvetlen hozzáállásának. Sokak számára ezért is volt csalódás, mikor 2015-ben elfogadta a Hertha BSC megkeresését. Nem volt idő azonban szomorkodni, és a múlton rágódni, fontos mérkőzések előtt állt a magyar válogatott. Immáron Bernd Storck vezetésével kiharcolták az Eb-pótselejtezőn való részvételt, ahol kettős győzelemmel búcsúztatták a norvég válogatottat, és a 86-os mexikói VB-t követően ismét egy nagy presztízsű tornára készülhettek.
Sokan kételkedtek Storckban és a válogatottban, mondván az Eb-csoportkörben pofozózsákok lesznek, és csont nélkül kiesnek a csoportból. Nos, az első, Ausztria elleni mérkőzést követően már egyre kevesebb ilyen hangot lehetett hallani.
A magyar csapat taktikus, néha igazán impozáns játékot mutatva 2:0 arányban múlta felül a többek között David Alabával felálló osztrák válogatottat. A következő találkozón 1:1-es döntetlen született Izland ellen, majd jött a legtöbbek által várt Portugália elleni összecsapás.
Magyar szurkolóként korábban nehezen elképzelhetőnek tűnt, hogy sikerült kiegyenlített mérkőzést vívni egy ilyen nívós ellenféllel szemben, ezen az összecsapáson viszont pontosan ez történt. Dzsudzsákék háromszor is vezettek, azonban a portugáloknak mindannyiszor sikerült válaszolniuk, így igazságos döntetlen született.
Storckék így, öt megszerzett ponttal a csoport első helyén végeztek, maguk mögé utasítva a torna későbbi győztesét, a portugál válogatottat. A legjobb 16 között a belga válogatott már túl nagy falatnak bizonyult, a magyarok így a nyolcaddöntőben fejezték be a tornát.
Csalódottság azonban senkiben sem volt, a magyar szurkolók önfeledten énekelhették az ekkoriban második számú nemzeti himnusszá váló ”Az éjjel soha nem érhet véget” c. dalt. A 2018-as VB-selejtezőcsoportjában a magyarok a harmadik helyen végeztek, Storckot pedig menesztették a szövetségi kapitány funkcióból. Őt, George Leekens váltotta, aki mindössze négy mérkőzésen ült a padon, azonban ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy közellenséggé váljon a szurkolók körében. Négy barátságos mérkőzéséből hármat elveszített, beleértve egy kazahok elleni hazai 3:2-s vereséget.
Voltak félelmek, hogy újabb sötét korszak veheti kezdetét, ekkor azonban érkezett Marco Rossi, aki új hitet adott a szurkolóknak és az egész magyar labdarúgásnak. Rossi belelátott a magyar miliőbe, korábban bajnoki címet ünnepelhetett a Honvéddal, majd a Magyarországhoz szorosan kapcsolódó DAC-hoz került. A felvidéki csapatnál kiváló munkát végzett, amire Csányi Sándorék is felfigyeltek, és felajánlották neki a szövetségi kapitányi posztot. Első komolyabb megmérettetést a 2020-as Eb selejtezőküzdelmei tartogatták, ugyan Szlovákiától oda-vissza vereséget szenvedték, azonban sikerült legyőzniük a világbajnoki ezüstérmes horvátokat, és az Eb bronzérmes walesieket, így csoport negyedik helyén végeztek.
Rossiék a Nemzetek Ligájában hozták a jó eredményeket, ennek köszönhetően kaptak egy újabb esélyt, hogy pótselejtezőn harcolják ki továbbjutásukat a 2020-as tornára.
A COVID miatt a pótselejtezőket 2020 őszére halasztották, a kontinenstornát pedig egy évvel eltolták. Az Eb-pótselejtezőn előbb Bulgáriát, majd Szoboszlai utolsó percben szerzett góljával Izlandot is sikerült legyőzniük, így a magyar válogatott az egymást követő második Európa-bajnokságára készülhetett. Annak rendje és módja szerint a magyarokat a halálcsoportba sorsolták, ellenfeleik a portugálok, a németek és a friss világbajnok franciák voltak.
A 2016-os torna óta már mindenki megtanulta, nem szabad leírni a magyar csapatot, és még egy ilyen nehéz csoportban is komolyan kell számolni velük. Rossiék ezen feltételezéseknek eleget is tettek, a portugálok ellen egészen a 84. percig döntetlenre álltak, végül vereséget szenvedtek, a franciákkal és a németekkel döntetlen játszottak, így két megszerzett ponttal búcsúztak a tornáról.
Napjainkra a magyar válogatott eljutott arra a szintre, hogy a Nemzetek Ligájában az A divízióban szerepelt, többek között Olaszországgal, Németországgal és Angliával egy csoportban. Szoboszlaiék kiemelkedőt nyújtottak ezeken a találkozókon, Angliát oda-vissza verték (idegenben 4:0!!!), és a németek ellen is begyűjtöttek négy pontot. Ami korábban elképzelhetetlennek tűnt az manapság megszokottnak tekinthető. A magyar válogatott esélyesként indul egy selejtezős csoportban, és egyre több, az európai foci krémjébe tartozó válogatott szeretné elkerülni a magyarokat.
Mindez nem sikerült volna Rossi és stábja nélkül. Az olasz szakember újra összehozta a magyar futballközeget, és egy nagy, összetartó családdá formálta azt. Büszkeséggel a szívünkben mi is csupán annyit mondhatunk: ”Grazie Marco!”
