A jegyek a pótlásra is érvényesek.
Egyre jobban leszakadnak a Slovan és Zsolna kettősétől.
HC DAC Dunaszerdahely – DHC Sokol Poruba 30-24 (13-10)
A sárga-kékek dobogós helye már biztosra vehető az alapszakaszban, a vendégek viszont pontokért érkeznek Dunaszerdahelyre.
Németh debütált, hazai pályán győzött és elődöntős a DAC!
Gólokat már sikerült rúgni.
A lengyel bajnoknál folytatja a magyar támadó, Huk csapattársa lesz.A lengyel bajnoknál folytatja a magyar támadó, Huk csapattársa lesz.
Korábban Liverpoolban és az MLS-ben is szerepelt...
Michal Kuruc tanítványai a hétvégi fordulóban a Trencsén otthonában arattak háromgólos győzelmet.
Hélder Cristóvao együttese a tavaszi idény rajtján a vártnál gyengébben teljesített, és idegenben szerette volna feledtetni a gyengébb szezonrajtot.
Holnap már a Blackman és Balić párosával is számolhat Hélder Cristovao vezetőedző.
Vajon a DAC megmutatja jobbik arcát a rózsahegyiek ellen?
A Fortuna Liga tavaszi rajtján a dunaszerdahelyi DAC hazai közönség előtt lépett pályára a MOL Arénában, ahol több új játékos is feltűnt Hélder Cristovao kezdőjében.
A dunaszerdahelyi DAC frissen szerződtetett horvát játékosa, Andrija Balić, a Fortuna Liga tavaszi idényében a liga legértékesebb játékosa lesz a piaci értékét tekintve.
A felkészülés után sikeresebb bajnoki rajtot ígérnek.
A sárga-kékek nagyon közel vannak ahhoz, hogy megállapodjanak az olasz élvonalban szereplő Udinese csapatával a horvát Andrija Balić kölcsönvételéről.
A DAC cseh U21-es válogatott védőjével az isport.cz készített interjút, melyben az őszi idényről és a pozsonyi Slovanról is nyilatkozott a sárga-kékek hálóőre, ebből szemezgettünk.
A Fortuna Liga harmadik helyén álló dunaszerdahelyi DAC az olasz élvonalban szereplő Sampdoria együttesétől igazolt horvát védőt, jelentette be a csallóközi együttes hivatalos honlapján.
A törökországi edzőtáborban játszott felkészülési mérkőzést a dunaszerdahelyi DAC. A sárga-kékek ellenfele a szerb rekordbajnok a CZ Belgrád volt.
A felkészülési szezon főpróbáját február 8-án, szombaton tartja a DAC a szlovén rekordbajnok, NK Maribor ellen.
A 22 esztendős középpályás végül egy 3,5 éves szerződésben egyezett meg a sárga- kékekkel.
A DAC csapatkapitányának, Kalmár Zsoltnak a felépülése jól halad és akár már a jövő heti törökországi edzőtáborban pályára léphet.
Növekszik a sárga-kék távozók sora.