2020. február 5., 20:45

Felkészülés: Kalmár visszatért, a szerb bajnok is kiütötte a sárga-kékeket

A törökországi edzőtáborban játszott felkészülési mérkőzést a dunaszerdahelyi DAC. A sárga-kékek ellenfele a szerb rekordbajnok a CZ Belgrád volt.

Fotó: FK Crvena Zvezda Fb-oldala

A téli felkészülés hatodik találkozóját játszotta a DAC. A sárga-kékek a szerb rekordbajnok, a belgrádi Crvena Zvezda ellen léptek pályára. A patinás szerb egyesület 30-szoros bajnoknak vallhatja magát, ezzel a szerb futball legeredményesebb klubja, ráadásul a nemzetközi kupák rendszeres résztvevője is.

A belgárdi egyesület játékerejét az is jól mutatja, hogy a tavalyi kiírásban a későbbi BL-győztes Liverpool együttesét is legyőzték a csoportkörben hazai közönség előtt. A piros-fehérek hírhedt szurkolótáborral rendelkeznek, az elmúlt két idényben a BL-főtáblán szerepelhettek.

A DAC csapatában három hónap után ismét pályára léphetett a sárga-kékek csapatkapitánya Kalmár Zsolt, aki 81 percet töltött a pályán.

Az elmúlt két idény BL-főtáblása komoly fölényben futballozott az első perctől kezdve, és már az első helyzetüket gólra váltották a 3. percben. El Fardou bombázott Jedlička kapujába.

A 11. percben a DAC közel került az egyenlítéshez, Ramirez lövését azonban szögletre ütötte a Red Star hálóőre. A mérkőzés 16. percében El Fardou passzából Jovanovič fejjel volt eredményes. A folytatásban is komoly mezőnyfölényben futballoztak a belgrádiak és a 29. percben érkezett az újabb szerb találat, ezúttal Petrovič bombázott Jedlička kapujába.

Szünetről visszatérve a belgrádi együttes tovább növelte előnyét: az 58. percben Bokye megszerezte a szerb rekordbajnok negyedik gólját is, amivel beállította a végeredményt.

A DAC szombaton tartja a tavaszi idény előtti főpróbát, melyen Kalmárék a szlovén NK Maribor ellen lépnek pályára.

Felkészülési mérkőzés:
FK Crvena Zvezda Belgrád - DAC 1904 4-0 (3-0)
Regnum Carya Belek

Góllövők: 3. El Fardou, 16. Jovančić, 29. Petrović, 58. Boakye
Crvena zvezda: Borjan - Gobeljić, Degenek (72. Pankov), Babić (72. Milunović), Rodić (72. Konatar), Jovančić (72. Jovičić), Petrović (72. Vulić), Nikolić (72. Ivanić), El Fardou (72. Garcia Tomané), Gavrić (72. Šimić), Boakye (72. Pavkov). Edző: Dejan Stanković.
DAC: Jedlička - Blackman (76. Lalatović), Kružliak, Beskorovainyi (84. Malý), Davis - Bednár (25. Phillips) - Divković (84. Švec), Kalmár (81. Schäfer), Fábry (86. Boateng), K. Vida (84. Čmelík) - Ramirez (73. Javro). Edző: Hélder Cristovao.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.