Ismét Olaszországból érkezik erősítés a DAC-hoz
A Fortuna Liga harmadik helyén álló dunaszerdahelyi DAC az olasz élvonalban szereplő Sampdoria együttesétől igazolt horvát védőt, jelentette be a csallóközi együttes hivatalos honlapján.
Újabb védővel erősítette meg keretét a dunaszerdahelyi DAC. A Sampdoria horvát utánpótlás válogatott védője, Lorenco Šimić, a szezon végéig kölcsönbe került Dunaszerdahelyre, vételi opcióval.
A 23 esztendős középső védő a Hajduk Split neveltje, a horvát együttesben is debütált a felnőttek között.
2015 tavaszán a kárpátaljai Ungvárnál szerepelt kölcsönben, 2017 januárja óta a Sampdoria futballistája. 2017 őszét a Serie B későbbi első helyezettjénél, az Empolinál töltötte kölcsönben, a következő esztendőre az élvonalbeli SPAL vitte őt el vendégjátékra. A Serie A-ban 14 alkalommal lépett pályára, 1 gólt lőtt. A Serie B-ben 15 meccsen három gólt szerzett. Legutóbb a horvát HNK Rijekánál szerepelt kölcsönben.
– jelentette ki Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.