A Fortuna Liga negyedik fordulójában a dunaszerdahelyi DAC ezúttal is idegenben lépett pályára. A sárga-kékek Zsolnán - a Trencsén aktuális otthonában - vendégeskedtek.
A sárga-kékek fanatikusai rengeteg kritikát zúdítottak a csapatra az elmúlt napokban.
Križan Richárd interjújából szemlézünk.
A dunaszerdahelyi sárga-kékek hivatalos honlapjukon jelentették be legújabb igazolásukat. A csallóközi gárda a cseh élvonalból igazolt, méghozzá a Nyitra tavalyi gólfelelősével.
A DAC edzője és a magyarázat.
Vasárnap este a szlovák élvonalbeli bajnokság 3.fordulójának zárómérkőzését a Szered és a dunaszerdahelyi DAC játszotta.
A dunaszerdahelyi DAC győzelemmel szeretné feledtetni a nemzetközi porondtól való drámai búcsút.
A sárga-kék család joggal lehet büszke a csapat teljesítményére, amit a DAC német vezetőedzője is kiemelt a mérkőzést követően sajtóértekezleten.
A sárga-kékek az Európa-liga második selejtezőkörének visszavágóján léptek pályára az Atromitosz otthonában.
A Fortuna Liga második fordulója után ismét kihirdették a hétvége álomtizenegyét
Az első hazai meccsét Dunaszerdahelyen kénytelen lejátszani a somorjai csapat.
A ligás győzelem után jöhet Európa.
A második félidőben feljavuló ellenfél csak tizenegyesből talált be.
A szlovák élvonalbeli bajnokság 2. fordulójában a DAC hazai pályán is bemutatkozik az új szezonban.
Nem egész négy nappal a bajnoki bemutatkozása után a nemzetközi porondon is pályára léphetett a DAC ifjú tehetsége, Dominik Veselovský ezzel a szlovák futball rekordere lett.
Tavaly ilyenkor a Minszktől kapott három hazai gól után már csak a Jóistenben bízhatott a dunaszerdahelyi csapat, de a mostani 1:2-es vereségre sem lehetünk büszkék.
Az Európa-liga csütörtöki játéknapján több magyar érdekeltségű csapat is pályára lépett az Európa-ligában. Többek között a Budapest Honvéd, a Debrecen, a MOL Fehérvár és a felvidéki DAC.
Ma este 20:30-kor jó kis meccsre készülhetünk a dunaszerdahelyi MOL Arénában.
A nyitófordulóban máris négy dunaszerdahelyi játékos került be a forduló álomcsapatába.
Sikerrel vette a bajnoki rajtot a dunaszerdahelyi együttese, miután Aranyosmaróton a csapatkapitány Kalmár Zsolt vezérletével fordítani tudtak a sárga-kékek, és elhozták a három pontot.
Győzelemmel indította az új szezont a dunaszerdahelyi együttes.
A 20 esztendős védő legutóbb a zempléni Nagymihály csapatát erősítette, szintén kölcsönben.
A dunaszerdahelyi klub egy nappal a bajnoki rajt előtt hivataos honlapján jelentette be, hogy ukrán támadója Stanislav Bilenkyi is Lengyelországban folytatja pályafutását.
Az élvonalbeli DAC és a másodosztályban érdekelt Somorja partneri együttműködésének köszönhetően, az idei szezonban a somorjai együttes lesz a sárga-kékek fiókcsapata.