Január végén Kalmár is elkezdheti a felkészülést
Ma kezdte el a téli felkészülést a bajnokság tavaszi idényére a DAC csapata.
Az már korábban kiderült, a felkészülés első két hetét hazai környezetben tölti a DAC, azt követően Máltára utazik a csapat (január 24 – 31.), ahol részt vesz a Tipsport Malta Cup tornájának döntőjén, majd a törökországi Belek felé veszik az irányt, ahol a téli összpontosítást abszolválnak (február 2 – 9.).
Pénteken tartotta az első edzést a 48 éves portugál Hélder Cristovao, a csapat új edzője, aki a sajtó munkatársainak elmondta, örül, hogy itt lehet és kezdi megismerni a csapatot. A védekezésbe való váltásban lát bizonyos hiányosságokat az együttesnél, de jobban meg kell ismernie a fiatal játékoskeretet. Megismerkedett a klub filozófiájával is, tudja milyenek az elvárások.
Kalmár Zsolt, a magyar válogatott és a DAC középpályása újságírói kérdésre elmondta, még 2-3 hétre biztosan szükség van addig, amíg bokája teljesen rendbe jön, de bízik benne, hogy január végén, február elején már a fiúkkal edzhet.
Addig is gyógytornára jár, s jövő héten már szeretne elkezdeni futni. A sérülés kapcsán kiemelte, az első pár hét fájdalommal teli volt, de most már a tavaszra koncentrál.
Ő és Vida Kristopher is elmondta, biztosan új filozófiát hoz majd a portugál mester, de igyekezni fognak ebben is a lehető legjobban játszani. Vida az utóbbi napokban Berlinben készült, remek formában érzi magát, s arra a kérdésre válaszolva, hogy mennyi gólt szeretne szerezni mint a csapat leggólerősebb játékosa, elmondta: igyekszik majd minden helyzetet kihasználni.
A csapatból a klub által közzétett információk szerint csak a vendégjátékon lévő Ronan távozott, de feltehetően a DAC Akadémiáról és a Somorjáról visszaérkező Rymarenko mellett biztosan lesznek majd még új érkezők.