Továbbra is a DAC a legvonzóbb a szurkolók számára
A Fortuna Liga 2019/20-as idényének őszi szezonja ugyan véget ért, érdemes azonban egy pillantást vetni az őszi szezon 108 mérkőzésének nézőszámaira, amin idén is a DAC hazai mérkőzései vitték a prímet.
Továbbra is a MOL Aréna volt a legvonzóbb futballstadion a szurkolók számára.
Vajon hányan látták az eddigi 108 meccset a helyszínen?
Mennyi a mérkőzésenkénti átlagnézőszám?
Melyik összecsapás volt a legvonzóbb?
A következő összeállításban minden kérdésre választ kapunk.
A legutóbbi hat őszi szezonból öt alkalommal is Dunaszerdahelyen volt a legnagyobb a látogatottság, ami az idén sem változott, ugyanis a MOL Arénát látogatták a legtöbben az idei őszi szezonban is.
A 2019-es őszi idény 108 bajnokiján hivatalosan összesen 265.191 néző volt jelen, ami meccsenként 2.455 látogatót jelent. Az elmúlt évekhez képest ez a szám magasabb, ugyanis 2018-ban átlagban 2.114 néző, míg 2017-ben 2.263 néző látogatta a szlovák bajnoki mérkőzéseket átlagban. Érdekesség, hogy Magyarországon (3.306 néző) és Csehországban (5.539 néző) is magasabb volt az átlagnézőszám.
A sárga-kékek 9 hazai bajnokiját összeségében 72.282 néző tekintette meg a MOL Arénában,
ami mérkőzésenként 8.031 nézőt jelentett; ez a szám pedig toronymagasan legjobb a ligában – megelőzve a bajnoki címvédő Slovant is.
Hazai látogatottság a Fortuna Liga őszi idényében:
Csapat |
Nézőszám összeségében |
Hazai átlagnézőszám |
DAC 1904 |
72 282 |
8031 |
Slovan |
56 241 |
6249 |
Nagyszombat |
27 308 |
3034 |
Zsolna |
23 397 |
2600 |
Aranyosmarót |
20 572 |
2286 |
Garamszentkereszt |
14 584 |
1620 |
Nagymihály |
13 481 |
1498 |
Rózsahegy |
12701 |
1411 |
Nyitra |
7896 |
877 |
Szenyice |
7319 |
813 |
Trencsén |
5690 |
632 |
Szered |
3720 |
413 |
A hazai és idegenbeli mérkőzéseket egybevetve is a DAC volt a legvonzóbb csapat az őszi idényben: 95.962 nézővel a 18 forduló alatt. Ez 5.331-es átlagot jelentett mérkőzésenként (tavaly ez a szám 4.869 volt).
Ami a MOL Aréna őszi idényének top látogatottságát illeti, a Slovan, a Zsolna és a Rózsahegy elleni rangadók vonzották a legtöbb szurkolót a dunaszerdahelyi arénába.
Az ősz leglátogatottabb mérkőzése a 7. fordulóban volt a MOL Arénában, mikor is a sárga-kékek 5:2-es győzelmet arattak az ősi rivális Slovan ellen. Azt a találkozót 11.679 néző tekintette meg a helyszínen; majd három fordulóval később a Zsolna elleni rangadóra 8.504 néző váltott jegyet.
Az őszi idény leglátogatottabb mérkőzést a Slovan és a Nagyszombat játszotta 14.933 néző előtt a pozsonyi Nemzeti Stadionban.
Az őszi idény TOP tízes listáján 8 DAC mérkőzést is megtalálhatunk,
ami mindent elárul a Fortuna Liga őszi idényének látogatottságáról.
A 2019/20-as idény őszi részének leglátogatottabb mérkőzései:
14.933 Slovan-Trnava 2:0 (8. forduló)
11.679 DAC-Slovan 5:2 (7. forduló)
8.593 Slovan-DAC 2:0 (18. forduló)
8.504 DAC-Žilina 1:0 (10. forduló)
8.389 DAC-Ružomberok 0:1 (9. forduló)
7.850 Slovan-Žilina 1:1 (6. forduló)
7.744 DAC-Zlaté Moravce 2:1 (12. forduló)
7.467 DAC-Michalovce 1:1 (5. forduló)
7.396 DAC-Pohronie 5:1 (2. forduló)
7.189 DAC-Nitra 1:0 (17. forduló)
A sárga-kékek hazai mérkőzéseit szinte az egész országból látogatják a felvidéki szurkolók, Csallóköztől egészen Ungvidékig, valamint sok néző megfordul Magyarországról, Erdélyből és Délvidékről is. Az utóbbi éveket tekintve, érdemben csak a DAC tudja megtölteni és kihasználni stadionja adottságait. A DAC több, mint szórakozás. Aki egyszer megtapasztalja ezt a légkört, azt magával ragadja a határtalan szenvedély!
A cikkben szereplő adatokat a FC DAC és a Fortuna Liga hivatalos honlapjáról használtuk fel.