A magyar élvonalhoz hasonlóan a másodosztályban is maradtak izgalmak az utolsó fordulóra.
A Premier League zárófordulójában a bajnoki címét már korábban bebiztosító Liverpool hazai pályán játszott döntetlent az FA-kupát megnyerő Crystal Palace ellen.
Az amerikai válogatott nyerte a svéd-dán közös rendezésű jégkorong-világbajnokságot.
A helyszín, ahol a jövő kezdődik.
A 38 éves középcsatár 15 találattal zárta az OTP Bank Liga 2024/25-ös szezonját.
Lando Norris Monacóban karrierje során első alkalommal diadalmaskodott.
A magyar bajnokság ezúttal is rekordlétszámú versenyzővel zajlott.
A fiúknál a német válogatott állhatott a dobogó tetejére, a második helyen a csehek végeztek, míg a magyar csapat a harmadik helyen zárt.
Ugyan már pénteken tudni lehetett, de vasárnap a Real Madrid hivatalosan is bejelentette, Xabi Alonso lesz a Real Madrid új vezetőedzője.
Igazi nagyüzem a sportpályákon.
A közel tíz perc alatt szerzett öt góljával győzött a címvédő Florida Panthers a vendég Carolina Hurricanes felett.
A nap legeredményesebb magyar versenyzője Terék Fruzsina volt.
Melyik liga teljesített a legjobban?
A Columbus visszacsúszott az ötödik helyre keleten, míg a Sporting Kansas City a 13. a nyugati főcsoportban.
Német Kupa: Huszonnyolc év után ismét a Stuttgarté a trófea.
Bajnoki csata győztese.