A DAC és a Komárom is rangadót játszik a hétvégén
A válogatott szünet után hazai mérkőzéssel folytatja szereplését a szlovák labdarúgó-bajnokságban (Niké Liga) a dunaszerdahelyi DAC.

Branislav Fodrek tanítványai hazai pályán a Zólyombrézót fogadják vasárnap este, míg a Komárom magyaros rangadót játszik a Kassa otthonában.
A Niké Liga hétvégi hetedik fordulójában a dunaszerdahelyi sárga-kékek hazai közönség előtt lépnek pályára a Zólyombrézó ellen. A DAC eddig öt mérkőzést játszott az idei szezonban és ezalatt nem szenvedtek még vereséget, és egy elmaradt mérkőzése is van a csallóközi együttesnek. Fodrek együttese a tabella harmadik helyéről várhatja a folytatást, a sárga-kékek hátránya mindössze egy pont az éllovas Nagyszombat mögött. A válogatott szünet előtt a DAC magabiztos győzelmet aratott a Nagyszombat otthonában, ezzel a sárga-kékek szakították meg a Spartak győzelmi sorozatát.
– tekintett előre a DAC magyar támadója Damir Redzic.
A vasgyáriak a tabella hetedik helyéről várják a DAC elleni rangadót. A legutóbbi fordulóban hazai pályán játszottak döntetlent a zempléni Nagymihállyal, így továbbra is nyolc ponttal állnak az idei szezonban. A két csapat egymás elleni mérkőzéseit tekintve a DAC hazai pályán bizonyult sikeresebbnek a vasgyáriakkal szemben. A sárga-kékek a MOL Arénában még soha nem kaptak ki a Zólyombrézótól, viszont idegenben három vereséget is elszenvedtek. A legfájóbb dunaszerdahelyi vereség 2023 áprilisához kötődik, amikor a DAC kétgólos vereséget szenvedett a vasgyáriak otthonában, ami végül a bajnoki címébe került a csallóközi együttesnek. A sárga-kékek legutóbbi tíz Zólyombrézó elleni hazai mérkőzésükből nyolcat győzelemmel zártak, legutóbb pedig a Konferencia-liga rájátszásának döntőjében arattak 3–2-es sikert.
A bajnokság másik csallóközi együttese a Komáromi FC idegenben játszik magyaros rangadót a többségi magyar tulajdonú FC Kassa otthonában. A lila-fehérek az előző fordulóban megszerezték első győzelmüket az idei kiírásban a Szakolca ellen. Radványi Miklós a mérkőzést megelőzően bizakodva tekintett előre a Kassa elleni mérkőzésre.
- tekintett előre a Kassa elleni rangadóra a komáromiak vezetőedzője Radványi Miklós
A Niké Liga 7. fordulójának menetrendje:
Szeptember 13., szombat
- FC Kassa – Komáromi FC 18:00 (Voyo)
- MFK Szakolca – FC Spartak Nagyszombat 18:00 (Voyo)
- AS Trencsén – MFK Rózsahegy 18:00 (Voyo)
- MŠK Zsolna – ŠK Slovan 20:30 (Voyo, Dajto)
Szeptember 14., vasárnap
- MFK Zemplén Nagymihály – FC Tatran Eperjes 17:00 (Voyo)
- FC DAC 1904 – FK Železiarne Zólyombrézó 19:00 (Voyo)