Szoboszlai Dominik: Ez életem eddigi legfordulatosabb éve
A Premier League zárófordulójában a bajnoki címét már korábban bebiztosító Liverpool hazai pályán játszott döntetlent az FA-kupát megnyerő Crystal Palace ellen.

A Liverpoollal első magyar játékosként angol bajnokságot nyerő Szoboszlai Dominik is nyilatkozott a bajnoki ünneplés közepette.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) utolsó fordulójában hazai pályán játszott döntetlent a Szoboszlai Dominikot is a kezdőben tudó Liverpool. A vörösök már korábban bebiztosították klubtörténelmük 20. bajnoki elsőségét. A bajnoki ünneplés közepette pedig a PL első magyar bajnoka Szoboszlai is megszólalt.
– nyilatkozta a magyar válogatott csapatkapitánya.
A Liverpoollal rögtön első szezonjában bajnoki címet ünneplő holland vezetőedző Arne Slot is elégedetten értékelte csapata idényét.
– idézte a Nemzeti Sport a holland mester szavait.
A Liverpool holland mesterétől azt is megkérdezték mik a tervei a következő idényre és mikortól kezd hangolni a következő évadra.
Mindannyian egyetértünk abban, hogy mit szeretnénk elérni. Az már pozitív, hogy megtartottuk Szalaht, és Virgilt, plusz vannak olyanok, akiket szeretnénk szerződtetni. Nagyon elégedettek vagyunk a csapatunkkal, de mindig meg kell próbálnunk jobbá válni. Ezekkel a játékosokkal kell fejlődnünk, és ha van lehetőségünk, akkor új játékosokkal kell megerősödnünk, a következő idényben szorosabb lesz a verseny”
-zárta Arne Slot.
„Nem tudtam, mire számíthatok a korábban történtek után. Szerettem volna még egyszer pályára lépni az Anfielden és Slot megadta ezt nekem. A szurkolók reakciója leírhatatlan. Több száz meccset játszottam a klubért, de soha nem éreztem, hogy ennyire szeretnek engem, mint ma. Szívből remélem, hogy a klub szurkolói és támogatói egy nap majd elsimerik azt a kemény munkát, amit a csapatért tettem. Nem volt olyan nap, olyan perc, amikor ne gondoltam volna a csapatra. Hatéves koromtól kezdve így volt, és most 26 vagyok. Minden egyes percét imádtam, a hullámvölgyeket és a hullámhegyeket. Megtiszteltetés és kiváltság volt, hogy ennek a klubnak a tagja lehettem” - búcsúzott Alexander-Arnold az Anfield Road közönségétől.