A DAC fiatal tehetsége Olaszországba igazolt
Bősze Levente Olaszországban folytatja pályafutását, miután a DAC és az olasz Serie A-ban szereplő Como 1907 vezetősége megegyeztek a 16 esztendős átigazolásában.

A DAC 16 esztendős magyar tehetsége Bősze Levente az olasz Serie A-ban szereplő Como csapatánál folytatja pályafutását, miután a csapatok megegyeztek a tehetséges labdarúgó a jelenlegi, 2025/26-os idény végéig szóló, egyéves vendégjátékában. Az olasz gárda végleges átigazolási opciót is szerzett a játékosra. A DAC hivatalos honlapja közleményben megjegyzi, Bősze még ezt megelőzően egy újabb évvel, 2028 júniusáig hosszabbította meg az eredeti szerződését a csallóközi gárdával.
Tekintettel Bősze Levente életkorára a klubváltáshoz a FIFA engedélyére is szükség volt, ám mostanra már semmi akadálya, hogy a fiatal játékos Olaszországban folytassa pályafutását, olvasható a klub hivatalos honlapján. A fiatal tehetség a Como utánpótláscsapatában (Primavera) fog szerepelni minden bizonnyal, de az sem kizárt, hogy a Como első csapatának vezetőedzője Cesc Fabregas a felnőttcsapatban is lehetőséget biztosít a magyar utánpótlás-válogatott futballistának.
„Levi az akadémiánk egyik legnagyobb tehetsége. Büszkék vagyunk rá, hogy a játéktudása egy olyan ambiciózus klubnak is feltűnt, mint a Como. Az a tény, hogy 16 évesen az egyik legjobb európai bajnokság csapata választotta ki őt, egy óriási dicséret neki és az akadémiánkon folyó munka számára. Ez a kölcsönjáték lehetőséget ad Levinek, hogy egy rendkívül versenyképes környezetben lépjen előre és a fejlődése jelenlegi szakaszában megtapasztalja az eltérő futballkultúrát. Bízunk benne, hogy ez a jövőre nézve erősebbé teszi őt. Szeretném kihangsúlyozni a szurkolóinknak, hogy ez nem egy búcsú. A vételi opció magas összegű, így egyelőre arról van szó, hogy lehető legjobb környezetet biztosítsuk a futballistánk számára. Akár visszatér hozzánk, komoly tapasztatalattal felvértezve vagy megragadja a külföldi lehetőséget, a DAC mindkettőből hasznot húz” - nyilatkozta Bősze Levente vendégjátéka kapcsán a DAC ügyvezető igazgatója Jan Van Daele.
A 16 esztendős tehetség 2021 szeptembere óta tartozik a DAC kötelékébe.
Bősze tavaly augusztusban a zempléni Nagymihály otthonában mutatkozott be, ráaádásul egy gólpasszt is kiosztott a 3-0-ra megnyert találkozón. A fiatal tehetség ezzel a szlovák élvonal rekordere lett 15 évesen és 181 naposan.