A 22 esztendős szélső támadó egyéves szerződést kötött a Duna-partiakkal.
A Spartan Race másfél évtizedes múltra tekint vissza.
Sikeres hangolódás a közelgő szezonrajtra.
Az Európa-liga első selejtezőkörének visszavágóit rendezték meg tegnap este, ahol a magyar kupagyőztes Paksi FC és a szlovák kupagyőztes Nagyszombat is érdekelt volt.
A női teniszezőknél Bondár Anna, a férfiaknál Marozsán Fábián és Fucsovics Márton biztosan ott lesz a US Open főtábláján.
A dunaszerdahelyi lányok spanyol csapattal harcolnak majd Európában.
Betlehem Dávid a kilencedik, míg Rasovszky Kristóf címvédőként a 13. helyen végzett a nyíltvízi úszók szerdai 10 kilométeres versenyében a szingapúri vizes világbajnokságon.
A hazai közönség előtt szabadkártyával indult Noma Noha Akuguével csapott össze kedden Bondár Anna, és 3 óra 3 perc után továbbjutást ünnepelhetett.
Kedden a harmadik fordulóban a papírformának megfelelően simán, 22-6-ra nyert a horvát csapat ellen a magyar női vízilabda-válogatott Szingapúrban, a vizes-vb-n.
A magyar élvonalban érdekelt Nyíregyháza Spartacus hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évre kölcsönadta a skót Dundee United csapatának Keresztes Krisztiánt.
A Kanadában kerekező Szőnyi Ferenc komáromi ultratriatlon-világbajnok túl van a tízezredik kilométeren a TransCanada Bike Race-n.
Biztosan nem indulhat a DAC.
Dárdai elárulta, hogy több német másodosztályú csapat is élénken érdeklődött iránta, de ő mindenképpen szeretett volna hazatérni.
A végén az ukránok jobban hajráztak.
A győztesnek olvasóink nevében is gratulálunk!
Gólzáporos mérkőzés volt.